Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

I. A NEMZETISÉGI STATISZTIKA ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI - Kovacsics József: A nemzetiségi statisztika problematikája

szerinti bontásban is. Mennyi német, román, szlovák, cigány gyermek született és halt meg; hogyan alakult a házasságkötések száma és főleg hogyan a vegyes nemzetiségi házaspárok száma. Nyilvánvaló, hogy ennek az adatnak a megállapítása, feldolgozása és közlése is viszonosságot tételez fel a szomszédos államok statisztikai hivatalai részéről. Fontos volna továbbá a kivándorlókra és a bevándorlókra vonatkozó nemzetiségi adatok ismerete is. Az említett kérdéseket kiegészítheti annak a vizsgálata, hogy a kérdezett szülei milyen nemzetiségűnek vallották magukat és milyen nyelven beszéltek leggyakrabban. Ugyancsak kiegészítő ismérvként a felmenők születési helyének az ismerete is hasznos lehet. Itt megelégedhetünk az ország megnevezésével. Igazat kell adni azoknak, akik a leszármazás szerepének kiemelt jelentőséget tulajdonítanak, hiszen ebben a fogalomban jut kifejezésre az egyén közösségtudata; az ősök kulttírközösségéhez való ragaszkodása. A kérdések áttekintése után a nemzetiségi statisztika másik neuralgikus pontjához: a csoportosításhoz és a feldolgozáshoz érkeztünk. Nyilvánvaló, hogy a feltett kérdéseket a lehető legtöbb kombinációban kell feldolgozni. A feldolgozás azonban csak akkor tesz eleget annak a kívánalomnak, hogy az alapja lehessen a helyi nemzetiségi politika, településpolitika, önkormányzati politika kialakításának, ha községi részletességű információkat nyújt. Ha a feldolgozás során vegyes összetételű nemzetiségű községeket összevonnak - amint ez a volt Jugoszláviában történt - nem derül ki, melyik népcsoport jogosult saját nyelvű iskola, vagy más kulturális intézmény létesítésére. Nem valósulhat meg a saját önkormányzati képviselet sem.

1

2 A csoportosítás során a nemzetiségek megismerését, azok jellegzetességeit egybemosó torzításokra néhány Vas megyei község példáján keresztül szeretnék rámutatni. Az 1880-as, 1890-es népszámlálásokban nagy gyakorisággal került a vend lakosság az egyéb kategóriába. így Szakonyfalun, ahol 680 lakosból 652 került az egyéb csoportba, 1910-ben 558-ból 506 fő. Rábatótfaluban 1880-ban a falu 631 összlakosából 602 került az egyéb nemzetiségű kategóriába, 1900-ban 870 főből 841, 1910-ben 798-ból 763 fő. Hasonló összevonásokra került sor a vendek adatait közlő publikációkban Ritkaházán, Permisén, Ujbalázsfalván, Alsószölnökön, Orfalun és Felsőszölnökön is. A nemzetiségi lét tanulmányozásának tehát elengedhetetlen feltétele a kisebbségek pontos, más etnikumoktól elkülönített kimutatása; a vend lakosságon kívül ennek szükségességét még jobban demonstrálja a cigány lakosságnak szinte a legutóbbi évtizedekig az egyéb kategóriába történt besorolása. Az 1960-as népszámlálásban közreműködők világos helyzetfelismerését mutatja, hogy a lábjegyzetekben már szerepeltetik a cigány népesség számát is. Végül még arra szeretném felhívni a figyelmet, ami már a puszta tényközléstől átvezet az okkutatáshoz és statisztikai felvétellel nem mindig oldható meg: nevezetesen annak a megvilágítására, hogy milyen tényezők játszottak közre abban, hogy egyik népszámlálásban jelentős a nemzetiségi lakosság, a másikban elenyésző, vagy egyáltalán nincs. így például Szentpéterfán; ahol 1930-ban 1521 délszláv volt, nem tudjuk miért olvadt le 1941-ben 32 főre, 1949-ben kettőre és milyen okok miatt lett 1960-ban 788 fő, 1980-ban 832 fő délszláv lakosa; Rábatótfalun 1930-ban még 759 délszláv lakost írtak össze, 1949-ben már csak 1 főt, 1980-ban 7 főt. A következő követelmény a nemzetiségi statisztikával szemben a visszatekintő adatok publikálásának a szükségessége. A kisebbségi politika alakulásának mikéntje, az állam ez irányú kötelezettségeinek a betartása a legjobban azon keresztül mérhető le, hogy két népszámlálás között hogyan alakult a kisebbségek száma, demográfiai összetétele, területi eloszlása. Vannak-e, illetve maradtak-e intézményeik. Ennek a feladatnak maradéktalanul képes eleget tenni a statisztikai szolgálat abban az esetben, ha politikai szempontok nem befolyásolják a számlálást, ha az biztosítja az önkéntességet, a megtorlástól való félelemmentességet. A nemzetiségi statisztika forrásaival és általában a nemzetiségi települések önazonosságának a kérdésével kapcsolatban szólni szeretnék a helynevekről, a községnevekről is, amelyek a nemzetiségi települések kollektív jellegének a kifejezői. A községek, városok nemzetiségi jellegét ugyanis ezen elnevezések őrzik a leghívebben. Megőrzésük és e neveknek a település lakossága által beszélt nyelven való publikálásához tehát fontos érdekek fűződnek. A helynevek, amellett, hogy nélkülönözhetetlen szerepet töltenek be a hivatalos érintkezésben, a hely szülöttei és lakói számára megannyi emléket őriznek. A személyek alapján a család őseit és leszármazottait lehet azonosítani, de a település neve az ott élt és élő emberek közös azonosító jegyeit is viseli. Nem csoda, hogy a helységnév a helyesen értelmezett lokálpatriotizmust is magában hordozza. Talán elég, ha arra hivatkozom, hogy a közelmúltban, azon a napon, amikor bejelentették, hogy Beregszász lakói a város magyar nevét ismét használhatják, félbeszakadt a színházi előadás és a nézők elénekelték a himnuszt. 50