Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)

II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Dupka György: A magyarság számának, összetételének és települési területeinek változása Kárpátalján

Szőlősgyula, valamennyi az ukrán-magyar, illetve az ukrán-román határszögben található. Szőlősgyulán túl az egykori magyar és vegyes lakosú községek 1946-tól elukránosodtak. így Feketeardó, Tekeháza, Gödényháza és Királyháza. Lassan elapadó magyar iskolája csak Feketeardónak van, az is az ukrán iskola épületében. A szinte teljes egészében magyarok lakta, de ukránként nyilvántartott Csepe a hatósági ukránosítás iskolapéldája. Az imént tárgyalt nyelvhatár fölött a Tisza felső folyásának völgyében kisebb-nagyobb magyar szórványok követik egymást Nagyszőllőstől Kőrösmezőig. Magyar tannyelvű iskolájuk csak a viskieknek, técsőieknek, aknaszlatinaiaknak van. A többiben szerveződik a magyar nyelv fakultatív oktatása. A térségben egyébként 1939-1945 között több, mint 50 ezer magyar élt. Ma 20 ezerre tehető a számuk, ez a magyar etnikum sem egységes már. A jól körülhatárolható nyelvhatáron belül a cseh érában maguk a csehek igyekeztek ruszinokat betelepíteni. Nem lebecsülendő ukrán kisebbséggel rendelkezik több, egykori színmagyar falu: Szűrte, Homok, Batyu, Barkaszó, Keresztúr, Nagymuzsaly, Tiszaújlak, hogy csak a nagyobb falvakat említsem. A kárpátaljai falvak, kis települések száma 580, ebből legalább 85-ben és egy városban /Beregszász/ abszolút többségben, körülbelül 15 településen kisebbségben, a többi helységben szórványosan, elvétve élnek magyar nemzetiségű lakosok. 1941-ben még 104 településen és 3 városban /Ungvár, Beregszász, Nagyszőllős/ voltak abszolút többségben magyarok. Nagyobb tömbökben a nyelvhatáron belül Kárpátalja déli és nyugati részén elterülő alföldi részen laknak /ma ungvári, beregszászi, nagyszőllősi járás/, de számottevő magyar lakossága van a munkácsi, huszti, técsői járásoknak is. Az itt élő magyarok kevés jelét mutatják a nyelvi asszimilálódásnak. 1959-ben 98,5; 1970-ben 98,8; 1979-ben 96,6%-uk vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Több, mint százezer magyar él falusi környezetben. Megfigyelésünk szerint a magyarok száma jelentősen csak ott növekszik, ahol a magyar lakosság gazdasági foglalkoztatottsága helyben, szemmel láthatóan fokozódik /Péterfalva, Verbőc, Sárosoroszi, Mezővári, Nagybereg, Csonkakapi, Nagybégány, Zápszony/. Elenyésző az elnéptelenedő apróbb falvak és tanyák száma /Gálocs, Kiss:elmen, Papitanya, Akiihegy stb./. Egészében véve magyar falvaink összképe megnyugtató, életükben jelentős fordulatot hozhat az új gazdaságpolitika, a magánvállalkozás, a szövetkezeti mozgalom térhódítása, a termőföldek családos művelése, szociális, kulturális és anyanyelvi intézmények létesítése, magyar nyelv- és történelemoktatás, valamint a hagyományőrző törekvések megőrzése. Magyarok a FÁK országaiban Kárpátalján kívül Lemberg és a távoli Vlagyivosztok közötti egykori Szovjetunió térségében közel 20 ezer magyar él, akik többnyire kárpátaljai falvakból, városokból szóródtak szét a szélrózsa minden irányába. Az 1989-es hivatalos népszámlálás adatai alapján nyomon követhetjük a Kárpátaljáról elszármazott magyarok szétrajzását. így a volt Szovjetunió területén végzett felmérések adatai az akkori köztársaságokra lebontva a következőképpen festenek: Kárpátalján, illetve Ukrajnában /155 711; 166 111/, Oroszországban - 5 712, Kazahsztánban 683, Lettországban 347, Moldvában 299, Grúziában 244, Észtországban 241, Üzbegisztánban 211, Belorussziában 205, Litvániában 107, Azerbajdzsánban 82, Kirgiziában 57, Örményországban 35, Türkméniában 35, Tádzsikisztánban 21 magyar él, összesen a volt Szovjetunióban számuk 171 420. A különböző régiókban szétszóródott s ott letelepedett magyarok utódai közül sajnos már csak kevesen tudnak magyarul, gyakran csak a személyazonossági igazolványban és a hivatalos népszámlálásban feltüntetett nemzetiségi hovatartozás jelzi származásukat, létszámukat. A diaszpórában élő magyarok csak úgy tarthatják meg anyanyelvi kultúrájukat, nyelvüket, ha minden egyes köztársaság egy-egy nagyobb városában külön nemzetiségi klubokat, egyesületeket, köröket, hétvégi iskolákat alakítanak az anyanyelvük ápolására. Észtországban például 1988-ban az ottani magyarok megalakították az észtországi magyarok Munkácsy Mihály Egyesületet, lapot is indítottak Kapcsolat címmel. Hasonlóan cselekedtek a Litvániában élő magyarok, akik 1990-ben létrehozták Báthory István magyar szövetséget. 1991. január 29-én pedig Alma-Atában hivatalosan bejegyezték a kazahsztáni magyarok Hungária kulturális szervezetét. Ebben a térségben a legaggasztóbb a helyzet, hiszen a már itt született, 70 éves korban levő magyarok gyermekei nem tudnak magyarul, de büszkén vallják magukat magyarnak. Valamennyien politikailag száműzöttek, volt hadifoglyok, internáltak, kitelepítettek, 1956-os száműzött foglyok leszármazottai. A szövetség hétvégi iskolát hozott létre az itteniek részére. Hasonló szerveződő kolóniákról tudunk Moszkvában, a belorussziai Minszkben és másutt. Az ukrajnai diaszpóra magyarságnak két fő gócpontja jött létre: Lembergben és Kijevben, ahol egyesületi formában működnek. A fentebb említett euroázsiai magyar diaszpóra szervezetek szoros kapcsolatban állnak a kárpátaljai, anyaországi és más országbeli magyar szervezetekkel. 171