A Délvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai 1880–1941 (1998)

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HELYSÉGNÉVTÁRA 1995 A Központi Statisztikai Hivatal - az 1873-ban megjelent első kiadást követően ­huszonötödik alkalommal adja ki az ország hivatalos helységnévtárát. A helységnévtár tartalmazza a Magyar Köztársaság helységeinek (városainak, községeinek) - hivatalos megnevezését, - igazgatási rangját (közigazgatási típusát), megyei besorolását, - körjegyzőséghez tartozás esetén a körjegyzőség székhelyét, - belterületé(ei)nek és külterületi lakotthelyé(ei)nek felsorolását az 1995. július 1-jei közigazgatási beosztás szerint, továbbá - lakónépességének, lakóházainak és lakásainak számát az 1990. évi népszámlálás adatai alapján. Az összefoglaló adatokat tartalmazó fejezetben megtalálható a helységek felsorolása megyénként, igazgatási rang (közigazgatási típus) szerint csoportosítva, településazonosító törzsszámmal és az 1995. január 1-jei területi, népesség- és lakásadatokkal. Tájékoztató jelleggel adatokat tartalmaz a helységek és lakotthelyeik postai szolgáltatására (helyi posta jelzése, szolgálati jellege, utolsó posta, postai irányítószám), a helységek központi belterületének távhívó körzetszámára és közlekedésére (vasútállomás, autóbuszállomás) vonatkozóan is. Tartalmazza továbbá a bíróságok, földhivatalok, rendőrkapitányságok, hivatásos tűzoltóparancsnokságok és vámhivatalok illetékességi területét és székhelyét, valamint átfogó áttekintést nyújt az 1990 óta bekövetkezett főbb területszervezési változásokról (várossá nyilvánításról, községgé alakításról, helységek egyesítéséről, névváltozásról). A helységnévtár melléklete a Magyar Köztársaság közigazgatási térképe az 1995. július 1-jei közigazgatási beosztás szerint. (Méretarány: 1:500 000) Terjedelme: 943 oldal + térképmelléklet Ára: 2500 Ft Kiadványaink megvásárolhatók: Statisztika Szakkönyvesbolt 1024 Budapest II., Keleti Károly u. 10. «: 212-4348; megrendelhetők: KSH Kiadványforgalmazási csoport 13 1024 Budapest, II., Keleti Károly u. 5-7. »: 345-6570, 345-6560, 345-6550, Fax: 345-6699.

Next

/
Oldalképek
Tartalom