1850. ÉVI ERDÉLYI NÉPSZÁMLÁLÁS (1994)

BEVEZETÉS

aljak és hadtestek havi tábláiban feljegyzett katonák" képeztek,de családtagjaikat már össze kellett írni, továbbá a nyugdíjas és rokkant katonákat is. Ezután részletesen ismertették a népszámláláshoz felhasznált nyomtatványok kitöltéseinek szabályait. Legfontosabb az "A" minta volt, amely a családok adatainak feltüntetésére szolgált. Az ország, kerület, körzet, alkörzet és helység nevének feljegyzése után először a ház számát, majd birtokosának és bérlőinek nevét kellett beírni. Ezután egyenként felsorolták a házban lakó személyeket. Első helyen a családfő neve állt, utána felesége, gyermekei, majd a lakók következtek. Minden személynél (férfiaknál, nőknél egyaránt) bejegyezték születési évüket is. Miként a helységnévnél, itt is megjegyezték, hogy a vezeték- és keresztnevet a helybéli lakosok nyelve szerinti formában kell föltüntetni. Előírták, hogy a szászoknál és románoknál gyakori gúnynevet (példájuk: Bognár másképp Hosszúláb)a könnyebb egyeztetés érdekében szintén írják be, azoknak pedig, akiknek esetleg nem volt családi nevük, választaniok kellett egy nevet, özvegyasszonynál az elhalt férj nevét be kellett írni. A gyermekeket atyjuk (a törvényteleneket anyjuk) családi neve szerint kellett megnevezni. Az első népszámlálás utasításától eltérően nem foglalkoztak a család (egy kenyéren élők) fogalmának tisztázásával, mintegy feltételezve,hogy az együvé tartozókat természetszerűen a családfőkhöz sorolják. Űj meghatározás volt viszont az ugyanazon házban lakó bérlő fogalma, akiket az utasításhoz csatolt mintalapon magyarul "lakófél"nek, németül "Wohnparthei"-nek neveztek. Táblázatunkban ezeket az adatokat a "lakások száma" rovatban közöltük. A helyenként meglehetősen magas értékek valószínűsítik, hogy bérlő, lakófél, lakótárs alatt egy házban önálló keretek között élő házas gyerekek, testvérek vagy rokonok éppúgy előfordulhattak, mint egyedül élő idegen családok, sőt talán többségük ezekből került ki. Ezután következtek a "személyes viszonyokra" vonatkozó kérdések a következő sorrendben: "1. A méltóság például: titkos tanácsos, arany kulcsos, gyógytudór, sebésztanár, jogtanár, s. a. t. püspök, prépost, kegyes szerzetbeli, ferencz szerzetes s. a. t. 2. A hivatal: például titkár, adótárnok. 3. A kereset és ipar: például gyármüves, kenyérsütő, molnár, mezei gazda s. a. t. napszámos, szolga s. a. t. 4. A vallás. 5. A birtok: például: földbirtokos, háztulajdonos, tőkepénzes. 6. Minden különbeli személyes körülmények... például mostoha gyermek, ápolt gyermek, s. a. t." Az eredeti utasításból idézett példák jelzik, hogy a rovatok kitöltéséhez a lehetséges változatokból meglehetősen keveset soroltak fel, korántsem adtak teljes körű útbaigazítást. Nem nyújtottak semmi felvilágosítást az egyes kategóriák ismérveiről,a csoportokat elválasztó határokról sem, tehát az összeírókat ezúttal meglehetősen magukra hagyták. A mintalap szerint a kérdésekre adott válaszokat egyetlen rovatba kellett összesűríteni, ami a feldolgozásnál további nehézségeket okozott volna, ha erre egyáltalán sor kerül. A népszámlálás végeredményei azonban a társadalmi rétegződésre fényt vető fontos adatokat nem tartalmazzák. így ismereteink e tekintetben szegényesebbek a józsefi népszámlálás és az adóösszeírások alapján kirajzolódó képnél. A felsoroltak közül egyedül a vallási megoszlásra vonatkozó válaszokat dolgozták fel és adták közre. Az öszszesítésekben szereplő rovatok szerint a római katolikus, a görög egyesült és nem egyesült, az ágostai és helvét hit követőit, az unitáriusokat és izraelitákat különböztették meg. (Mai szóhasználattal táblázatainkban a későbbi népszámlálásokban szereplő görög katolikus és görög keleti, illetve az evanegélikus és református megjelölést használtuk. Nem találtunk külön adatokat az örmény katolikusokról, adataik a római katolikusok között szerepelnek.) A következő kérdések az összeírtak családi állapotára vonatkoznak. Megkülönböztettek nőtlent, hajadont, házast és özvegyet,ez utóbbi két kategória adatait férfi-nő bontásban is megadták. Ezzel kapcsolatban csupán annyit jegyeztek meg, hogy kitöltésük "nem kíván semmi felvilágosítást". Ezután következett a nemzetiségi bevallás, amelyről az utasítás annyit mondott, hogy egyetlen szóval kell megjelölni "akár tartozik a többséghez, akár nem". A kiskorú gyermekeknél szülőik nemzetiségét vették alapul. Tapasztalataink szerint az összeírási gyakorlatot a legnagyobb pontosság és részletesség jellemzi. Nemcsak magyarokat és székelyeket, szászokat és németeket különböztettek meg, de szerepelt a sváb, osztrák, lotharingiai, cseh, illir, galíciai, örmény, olasz, görög megjelölés is. Az eredeti kérdőíven a válaszra egyetlen rovatot hagytak, a beírt válaszok alapján később bontották a népességet különböző kategóriák szerint. Ennek alapján közöltük a magyarok, székelyek, szászok, németek, románok, cigányok, örmények, zsidók és egyéb nemzetiségűek adatát. Hangsúlyozni kell, hogy nem az anyanyelvet tudakolták, hanem a nemzeti hovatartozást, amely Erdélyben mindig is elég egyértelműen elkülönült, a szabadságharc alatt és után pedig a népesség túlnyomó többségénél erősen sarkítva jelentkezett. Itt tehát a különbségek összemosódására csak a magyar-székely, illetve a német-szász rovaton belül számíthatunk, amint erre a székely és szász székek népszámlálási adataiban valóban bőven akad példa. A lakosok mindkét esetben tudatában voltak annak, hogy egy nagyobb, nyelvileg azonos közösséghez tartoznak s nem is annyira származásuk, múltjuk, történelmük, mint sajátos jogi helyzetük miatt váltak külön. Privilégiumaik őrzése tette őket mássá, ez adott 8