A nemzetiségek életkörülményei (1995)

Összefoglaló

ÖSSZEFOGLALÓ A nemzetiségek, etnikai csoportok lélekszáma megállapításának szinte kizárólagos forrását a népszámlálások jelentik. A népszámlálások minden lakostól megkérdezhették nemzetiségét, anyanyelvi hovatartozását, vallását, esetleg az anyanyelven kívül beszélt nyelveket. Mindezen kérdések alkalmasak egy etnikai csoport lélekszámának meghatározásához, bár vannak az etnikumhoz tartozás meghatározásával kapcsolatban módszertani fenntartások is. A népszámlálások az anyanyelvet azonosítják azzal a nyelvvel, amit az ember gyermekkorában (elsőként) tanul meg, s amelyen családtagjaival általában beszél. A nemzetiségi hovatartozás szempontjából több kétség is felmerülhet. A nemzetiségi hovatartozásnak külsőleg felismerhető ismérvei nincsenek, így nehézségbe ütközik a kérdés megformulázása, s ezért leginkább az érzületre, a szabad bevallásra bízzák a meghatározást is. Mindezen gondok ellenére a nemzetiséget, anyanyelvet a népszámlálások igen régóta használják, mint az etnikai csoport meghatározását szolgáló kérdéseket. Tehát egy etnikumhoz való tartozás kifejeződhet a nemzetiséghez tartozás megvallásával és/vagy az anyanyelvet beszélés ténye és megvallása segítségével. A Magyarország területén végrehajtott első modern népszámlálások már közöltek adatokat a népesség etnikai összetételére vonatkozóan. Az 1850-51. évi osztrák népszámlálás szerint a magyar korona országai területén a polgári népesség alig több mint harmada (36,5 százalék) volt a magyar nemzetiségűek aránya. Az 1869-től a magyar közigazgatás által végrehajtott népszámlálások rendszeresen tartalmaztak olyan kérdést vagy kérdéseket, amelyek alkalmasak az etnikai hovatartozás azonosítására. 1880 óta az anyanyelvet, az 1941-1960., illetve az 1980. és az 1990. évi népszámláláskor a nemzetiséget is kérdezték. A századfordulón az ország jelenlegi területén élő népesség 86 százaléka volt magyar, közel 9 százaléka német, 3 százaléka szlovák anyanyelvű. A század első felében fokozatosan csökkent a nemzetiségek lélekszáma és aránya, s az 1941. évi népszámlálásnál már a lakosság 93 százaléka volt magyar anyanyelvű, 5 százalék volt a németek aránya, míg a többi nemzetiség egyenként nem érte el az 1 százalékot sem. E fokozatos asszimilációs folyamatot törték meg a II. világháborút követő etnikai beavatkozások (kitelepítés, lakosságcsere), illetve spontán népességmozgási folyamatok, amelyek közvetlen és közvetett hatásai összességükben azt eredményezték, hogy - lakossági bevallás szerint - a német anyanyelvűek száma a korábbi majd félmillióról 22 ezerre csökkent, valamint a 76 ezres szlovákság lélekszáma is mintegy 26 ezerre mérséklődött. 1949-ben már csak a lakosság 1,4 százaléka tartozott a nem magyar anyanyelvűek csoportjába. Ez az arány azóta közel változatlan, 1990-ben az ország lakosságának 1,5 százaléka volt nem magyar anyanyelvű. Az adatok alatta maradnak az etnikumok lélekszámának megállapítására vonatkozó szakértői becsléseknek, hiszen a népszámlálás csak az etnikai hovatartozást aktívan is vállaló népesség létszámának bemutatására tud vállalkozni. 7