Az időskorúak életmódja, életkörülményei (1995)

II. AZ IDŐSKORÚAK ÉLETMÓDJÁNAK, ÉLETKÖRÜLMÉNYEINEK FŐBB JELLEMZŐI - 6. Az időskorúak vándorlástörténete

A különböző életszakaszban történő lakásváltoztatási adatok arra utalnak, hogy a külföldön született időskorúak többsége 20 éves kora után vándorolt be a jelenlegi országhatárok közé. A központi régió felé történő vándorlást az is bizonyítja, hogy a központi régióban élő lakást változtató időskorúak közül 20 éves koruk előtt csak 49,6 százalék volt azoknak az aránya, akik már ebben az életszakaszban is a központi régióban éltek. (A 60 éves kor után pedig ez a mutató 94,9 százalék volt, azaz a jelenlegi és a 60 éves kor utáni lakóhely nagy mértékben egybeesett, így az e régióba történő bevándorlás az időskorúak 20 és 60 éves kora között következhetett be.) Az egyes magyarországi régiókban lakó időskorúak különböző jellegű épületekben laktak. (Nyilvánvaló, hogy az adatok összefüggnek az adott régióra jellemző településtípusok arányával.) A központi régióban — elsősorban Budapest miatt — jelentős volt a zárt utcasorba épített emeletes épületekben, illetve a lakótelepi épületekben lakó időskorúak aránya (48,7 százalék). (Ez az arány például az északkelet-magyarországi régióban csak 10,2*százalék volt.) Az ország településszerkezetével is összefügg, hogy a Dunántúlon élő időskorúak városiasabb jellegű épületekben laktak, mint az Alföldön, főleg a kelet-magyarországi régióban lakó nemzedéktársaik. Az időskorúak 1,9 százaléka lakott tanyán, akik főleg a délkelet-magyarországi régióban (pl. Bács-Kiskun megyében) éltek. A vizsgált időskorú nemzedék életében jelentős társadalmi-gazdasági változások történtek, amelyek a lakáskörülmények változásán is lemérhetők. Az időskorúak életében nagy változást jelenthetett az, amikor gyermekkori, fiatalkori lakókörnyezetüket el kellett hagyniuk és többnyire más jellegű lakáskörülmények közé költöztek. Ezt a változást próbáltuk nyomon követni a különböző életszakaszokban a lakott épület jellegének a vizsgálatával. (Feltételezésünk szerint jelentős életmódváltozást jelent, ha valaki például tanyáról emeletes épületbe költözik.) Ha a lakást változtatók arányát a lakott épület jellege szerint vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a lakást nem változtatók aránya a családi házban volt a legnagyobb és a lakótelepi épületekben élőké a legkisebb. Érthető módon a lakótelepi épületben lakó időskorúak szinte teljes köre fiatal korában nem lakótelepi épületben lakott. Többségük, 54,5 százalékuk családi házban lakott, de jelentős volt azoknak az aránya is, akik zárt utcasorba épített földszintes épületben éltek (21,2 százalék). Az emeletes épületben lakó időskorúak 44,8 százaléka családi házban, 17 százaléka földszintes épületben lakott 20 éves kora előtt. A családi házban lakó időskorúak nagy többsége 81,1 százalék szintén családi házból költözött, de viszonylag jelentős volt azoknak az aránya is, akik tanyáról költöztek be a családi házba (10,7 százalék). Az adatok alapján megállapítható, hogy a vizsgált időskorú nemzedéknek nagy alkalmazkodóképességről kellett tanúbizonyságot tenni, amikor különböző életkörülményeket biztosító épületekbe költöztek. Különösen azoknak a kis létszámú időskorúaknak lehetett nehéz ez a váltás, akik 60 éves koruk után költöztek jelenlegi lakásukba. Például a jelenleg emeletes épületben lakó időskorúak 6,7 százaléka 60 éves korában még családi házban lakott. A lakást változtató időskorúak lakóhelye különböző életszakaszaikban V///////////'/. 2*40 ivm kon kflifla H nátik rtfkfcai Ukott 17. ábra 41