1990. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 2. Részletes adatok a 2 %-os képviseleti minta alapján (1991)

I. AZ ADATOK ISMERTETÉSE - B/ A háztartások és a családok főbb jellemzői

A háztartások több mint ötöde Budapesten él, részesedésük az országban élő háztartásokból húsz év alatt mindössze nem egészen 1 százalékponttal (22,2 Vról 21,4 %-ra) csökkent, ugyanakkor gyakorlatilag megfordult a vidéki városokban és a községekben élő háztartások aránya, előbbiek hányada 37 Vról 42 ra nőtt, míg az utóbbiaké 41 %-ról 37 Vra mérséklődött. A családokból álló háztartások hányada — a korábbi évtizedekhez hasonlóan — a községekben a legmagasabb (76 h), míg a fővárosban arányuk alig haladja meg a kétharmadot (68 h). Megfigyelhető azonban a vidék esetében egyfajta kiegyenlítődés, hiszen a városokban ez az arány csupán nem egészen 1 Vkal alacsonyabb. Az egyedülállók részesedése Budapesten a legmagasabb, a háztartások több mint egynegyede tartozik ebbe a csoportba, míg a községekben és a városokban alig több mint ötöde. Az átlagos háztartásnagyság a fővárosban a legkisebb, minden 100 háztartásra 240 fő jut. A legmagasabb a mutató értéke a községekben (278 fő), a vidéki városokban (268 fő) felülről közelíti az országos átlagot. Az adatok azt mutatják, hogy a háztartások átlagos nagysága Budapesten lényegesen kisebb mértékben csökkent, mint a másik két településtípusban. Az elmúlt húsz évben a fővárosban a csökkenés mindössze 14 fő volt, ebből a nyolcvanas évekre csupán 3 fő jutott. Mindez azonban nem érvényes a városokra és a községekre, ahol a 100 háztartásra jutó személyek számának mérséklődése mind a hetvenes, mind a nyolcvanas évtizedben településtípusonként közel azonos volt. 31. A háztartások száma és nagysága, településtípusonként Településtípus Szám (1000-ben) Az összes település százalékában 100 háztartásra jutó személy Településtípus 1970 1980 1990 1970 1980 1990 1970 1980 1990 Budapest 748 807 815 22,2 21,7 21,4 254 243 240 Városok 1239 1489 1591 36,7 40,0 41,7 294 281 268 Községek 1390 1423 1409 41,2 38,3 36,9 319 297 278 A családból álló háztartások 96 %-a egycsaládos, arányuk mintegy 2 százalékponttal haladja meg az 1980. évit, s 3 százalékponttal a 20-30 évvel korábbit. E kismértékű arányváltozás azonban jelentós struktúraeltolódást takar. Míg 1970-ben az egycsaládos háztartásokból csupán minden tizedik volt olyan, amelyben az egyik szülő (apa vagy anya) élt együtt gyermekével, illetve gyermekeivel, addig jelenleg már minden hetedik háztartás ilyen. Az egy családból álló háztartások B8 h-a megegyezik a családdal, vagyis nem él a háztartásban a családmaghoz nem tartozó rokon vagy nem rokon személy. Azon egycsaládos háztartások között, ahol házaspár él gyermek nélkül, a felmenő rokonnal élő családok aránya 6-7 h, ugyanakkor a házaspár gyermekkel, illetve az egy szülő gyermekes típusúak körében egyaránt közel 9 h. Ez elsődlegesen két okra vezethető vissza: egyrészt a gyermek nélkül élő családok között viszonylag sok az idős házaspár, ahol a felmenő rokon ritka, másrészt esetükben hiányzik az azt sok esetben kikényszerítő ok, a gyermekek nevelésében, ellátásában való részvétel. Megjegyzendő, hogy a gyermek nélküli házaspárok 6-7 %-os aránya magában foglalja azokat az eseteket is, amikor a házastársak valamelyikének (esetleg mindkettőnek) a szülője egyedül marad, s válik felmenő rokonná, illetve a házastárs halála után költözik gyermekéhez. Az átlagos háztartásnagyság az egycsaládos háztartásokban is meghaladja a 3 főt, 100 ilyen háztartásra 310 személy jut. Házaspáros családoknál e mutató értéke 318, egy szülő gyermekes családoknál pedig 264 fő. E csekély különbségnek két fő oka van, egyrészt az olyan családokkal, ahol csupán az,egyik szülő él nőtlen, illetve hajadon gyermekével, nagyobb számban élnek rokon és/vagy nem rokon személyek, másrészt a házaspáros családok között viszonylag magas a gyermektelenek aránya (34 h). Az elsőként említettet támasztja alá az is, hogy az egycsaládos háztartásokon belül a házaspáros családok 12 Vában, az egy szülő gyermekes családoknak pedig több mint 15 Vában élnek a családmaghoz nem tartozó személyek is. 28