1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 37. Az adatfelvétel és feldolgozás összefoglaló ismertetése (1983)

I. AZ ADATFELVÉTEL ÉS FELDOLGOZÁS ÖSSZEFOGLALÓ ISMERTETÉSE - 7. Mintavételi eljárások

ennek megfelelően egy-egy kiválasztott településről azonos számú körzetet, a konkrét felvételeknél pedig körzetenként azonos számú lakást tartalmaz a minta. Alapvető eltérés ezzel szemben, hogy az uj ELAR minta nem arányos elosztású és a nem arányos kiválasztás a települések, illetve körzetek szintjén valósult meg. Jelentős különbség az is, hogy a minta jobb reprezentációja és a címanyag idő előtti kimerülésé­nek elkerülése érdekében az uj minta lényegesen több településre terjed ki és több kör­zetet foglal magában, mint a régi ELAR I. vagy ELAR IX. minta. Különbözik bizonyos mér­tékig a rétegek kialakítása is, ezenkivül az uj minta kiválasztása során a számlálókör­zetek rétegzése az 5000-nél kisebb lélekszámú községekre is kiterjedt. A nem arányos kiválasztást két fontos szempont indokolta és ennek megfelelően az arányos elosztástól való eltérés is kettős jellegű. Egyrészt egyes kisebb létszámú, de fontos népességcsoportok jobb reprezentációja érdekében ezek javára történt eltérés az arányos kiválasztástól, másrészt annak érdekében, hogy a minta minél több települést öleljen fel, a fővárosban és a nagyobb városokban kisebb kiválasztási arányt alkalmaz­tak, mint a községekben. Részben a kiválasztás könnyebb technikai lebonyolítása érdekében, részben az ará­nyos mintát igénylő 1984. évi mikrocenzus mintáját előkészítendő az uj ELAR minta kivá­lasztása két fázisban történt: először egy arányos elosztású 15 %-os számlálókörzeti minta került kiválasztásra, majd ebből történt a nem arányos minta kialakítása. Az arányos minta Rétegzés A településeket nagyságuk és jellegük szerint sorolták be rétegekbe. Ezenfelül, minthogy a kiválasztás megyénként történt, területi rétegzést is tartalmaz a minta. Az alkalmazott nagyságkategóriák az alábbiak: Település lélekszáma Réteg Település lélekszáma Réteg - 499 500 - 999 1000 - 1499 1500 - 2999 3000 - 4999 1 2 3 4 5 5000- 9999 10000-14 999 15000-24999 25000­A kategóriák a telépüléseknek az 1980. évi népszámláláskor regisztrált lakónépessége alapján kerültek kialakításra. A 10 ezernél kisebb településeket - hasonlóan mint a belterületi számlálókörzete­ket - jellegük szerint öt rétegbe sorolták. A számlálókörzetek egyrészt bel-, illetve külterületi jellegük, másrészt a körzetben élő aktiv és inaktiv keresők foglalkozási összetétele alapján kerültek az alábbi réte­gekbe : Belterületen: A munkásosztályhoz tartozó aktiv keresők abszolút többségben vannak az aktiv és in­aktiv keresők között /l. réteg/ Az aktiv munkás keresők csak relativ többségben vannak és arányuk nagyobb 25 %-nál /2 . réteg/ 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom