1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 24. Lakás adatok I. (1981)

I. LAKÁSHELYZET, A NÉPESSÉG LAKÁSVISZONYAI - A lakások adatai

A lakott lakások közül 110 ezer lakásban - a lakások 3 %-ában - al-, illetve ágybérlőt is tartanak. A lakások lakóinak 2 %-a (194 ezer személy) al-, illetve ágybérlő volt 1980 elején. 1970 óta 62 ezerrel kevesebb lakásban él al-, illetve ágybérlő, számuk 194 ezerrel, a felére - ezen belül az albérlők száma 94 ezerrel, 35 %-kal, az ágybérlők száma több mint 84 %-kal, 19 ezerre - csökkent. E változások is - a még meglevő lakásgondok mellett - a lakáskörülmények javulását jelzik. Az al- és ágybérlők több mint háromnegyedrésze városokban lakik, ezen belül Budapesten 56 ezer, a többi városban 94 ezer személy él al-, illetve ágybérletben. 1980-ban a lakott lakások 74 %-a személyi tulajdonu, 26 %-a állami tulajdonu volt. A sze­mélyi tulajdonu lakások közül családiház jellegű épületben volt 85, öröklakás, illetve társasházban levő 8, lakásszövetkezeti 7 %. A lakások tulajdoni jelleg szerinti összetételének változását az 1970-es években a szövetke­zeti, az öröklakások és társasházban levő lakások arányának megháromszorozódása, illetve számuk több mint három- és félszeres növekedése jellemzi. Előbbiek száma 49 ezerről 173 ezerre, utóbbiaké 58 ezerről 210 ezerre nőtt. A családiház jellegű épületben levő személyi tulajdonu lakások száma csak jóval kisebb mértékben emelkedett. A lakott lakások tulajdonjelleg szerint Év Összesen Családiház jellegű épületben Társasházi és öröklakás Lakás­szövetke­zeti Állami és egyéb Év Összesen személyi Állami és egyéb tulajdonu 1 000-ben 1970 3 034 2 108 58 49 819 1980 3 417 2 157 210 173 877 Százalékban 1970 100,0 69, 5 1,9 1,6 27,0 1980 100, 0 63, 2 6,1 5,1 25, 6 A lakott lakások kora tulaj donjelleg szerint eléggé eltérő. Az állami tulajdonban levő laká­sok fele 1945, egyötöde a századforduló előtt épült. Ugyanakkor a személyi tulajdonban levő laká­soknál a 80 évesnél régebbi épitésüek állománya mindössze 12, a felszabadulás előtt épülteké pedig együttesen 44 %. A személyi tulajdonu lakott lakások közül a családiház jellegű épületben levőknek 53, az öröklakásoknak és a társasházban levők 90 %-a, a lakásszövetkezetiek - érthető módon - teljes ál­lománya 1945 után épitett lakás. E két utóbbi épitési forma 1960-tól vált elterjedtebbé, s jelenlegi állományuk 68, illetve 71 %-a az utóbbi tiz évben épült. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom