1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 22. Foglalkozási adatok I. 2. rész (1981)

A FOGALMAK MAGYARÁZATA

ÁLLOMÁNYCSOPORT, BEOSZTÁS Az alkalmazásban állók és termelőszövetkezeti tagok állománycsoportba sorolásának szem­pontjai a tevékenység jellegétől függően különbözőek. A fizikai foglalkozásúak állománycsoportjai tevékenységük képzettségi fokozata és a munkál­tató bérbesorolása szerint a következők: Szakmunkáso k azok, akik foglalkozásuknak megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek, vala­mint akik szakképzettséggel ugyan nem rendelkeznek, de a szakmunkás minősitést hosszabb gyakorlattal megszerezték, s ennek alapján munkáltatójuk szakmunkás bérbesorolással fog­lalkoztatja őket, illetve akik szakmunkásnak vallották magukat. Betanitott munkáso k azok, akik szakmájukban szakképzettséggel nem rendelkeznek, a szak­munkásokkal általában azonos foglalkozást betanulás alapján folytatnak és munkáltatójuk beta­nitott munkás bérbesorolással foglalkoztatja őket, illetve akik betanitott munkásnak vallották magukat. Segédmunkáso k azok, akiket munkáltatójuk képesítést vagy betanulást nem igénylő munkakör­ben, segédmunkás bér besorolással foglalkoztat és segédmunkásnak vallották magukat. A nem fizikai (szellemi) foglalkozásúaknál a FEOR szerinti részletező állománycsoportok összevonásából képzett három beosztási kategória a munkavállalóknak a munkamegosztás hierarchikus rendjében elfoglalt helyét fejezi ki. A beosztás kategóriái: Vezető, irányit ó beosztásúak mindazok, akik a vállalatoknál, szövetkezeteknél, hivataloknál, intézeteknél, a központi és helyi államigazgatási intézményeknél, a párt- és tömegszerveze­teknél, az egészségügyi, művelődési, kulturális intézményeknél az általános és szakmai ve­zetés, irányitás feladatait látják el. így pl. e kategóriába tartoznak: a miniszterek, állam­titkárok, vezérigazgatók, igazgatók, elnökök, főkönyvelők, főmérnökök, főosztályvezetők, osztályvezetők, illetve ezek helyettesei, a gyárrészleg-, gyártásiágvezetők, mezőgazdasági üzemvezetők, mezőgazdasági telepvezetők, erdészetvezetők, üzemvezetők, főépités- és épí­tésvezetők, művezetők, mühelyfőnökök, szállítási, postai távközlési közvetlen forgalmi irá­nyítók, nagykereskedelmi telep-, lerakat-, kirendeltség-, raktárvezetők, három- és több­személyes üzletek, vendéglátóipari és szolgáltató egységek vezetői és helyetteseik. A csoport­vezetők nem a vezető, irányitó, hanem a beosztott ügyintéző csoportba tartoznak. Beosztott ügyintéző k a műszaki, igazgatási, igazságszolgáltatási, gazdasági, szállítási, pos­tai, távközlési, áruforgalmi, egészségügyi, művelődési, kulturális, számviteli, pénzintézeti, pénzügyi munkakörökben foglalkoztatott érdemi ügyintézők, szakalkalmazottak, szakdolgozók. Beosztott ügyvitel i dolgozók azok, akik a számvitel, a pénzügy és az ügyvitel területén általá­nos, főleg adminisztratív feladatokat látnak el. Az alkalmazásban állók és szövetkezeti tagok táblázatokban használt, állománycsoport és beosztás szerinti legrészletesebb bontása a tevékenység jellegével kombinálva a következő: 1054

Next

/
Oldalképek
Tartalom