1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 11. Komárom megye adatai (1981)
A fogalmak magyarázata
ÁLLOMÁNYCSOPORT, BEOSZTÁS Az alkalmazásban állók és termelőszövetkezeti tagok állománycsoportba sorolásának szempontjai a tevékenység jellegétől függően különbözőek. A fizikai foglalkozásúak állománycsoportjai tevékenységük képzettségi fokozata és a munkáltató bérbesorolása szerint a következők: Szakmunkáso k azok, akik foglalkozásuknak megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek, valamint akik szakképzettséggel ugyan nem rendelkeznek, de a szakmunkás minősítést hoszszabb gyakorlattal megszerezték, s ennek alapján munkáltatójuk szakmunkás bérbesorolással foglalkoztatja őket, illetve akik szakmunkásnak vallották magukat. Betanitott munkáso k azok, akik szakmájukban szakképzettséggel nem rendelkeznek, a szakmunkásokkal általában azonos foglalkozást betanulás alapján folytatnak és munkáltatójuk betanitott munkás bérbesorolással foglalkoztatja őket, illetve akik betanitott munkásnak vallották magukat. Segédmunkások azok, akiket munkáltatójuk képesítést vagy betanulást nem igénylő munkakörben, segédmunkás bérbesorolással foglalkoztat és segédmunkásnak vallották magukat. A nem fizikai (szellemi) foglalkozásúaknál a FEOR szerinti részletező állománycsoportok összevonásából képzett három beosztási kategória a munkavállalóknak a munkamegosztás hierarchikus rendjében elfoglalt helyét fejezi ki. A beosztás kategóriái: Vezető, irányitó beosztásúak mindazok, akik a vállalatoknál, szövetkezeteknél, hivataloknál, intézeteknél, a központi és helyi államigazgatási intézményeknél, a párt- és tömegszervezeteknél, az egészségügyi, művelődési, kulturális intézményeknél az általános és szakmai vezetés, irányitás feladatait látják el. így pl. e kategóriába tartoznak: a miniszterek, államtitkárok, vezérigazgatók, igazgatók, elnökök, főkönyvelők, főmérnökök, főosztályvezetők, osztályvezetők, illetve ezek helyettesei, a gyárrészleg-, gyártásiágvezezetők, mezőgazdasági üzemvezetők, mezőgazdasági telepvezetők, erdészetvezetők, üzemvezetők, főépités- és épitésvezetők, művezetők, mühelyfőnökök, szállitási, postai távközlési közvetlen forgalmi irányítók, nagykereskedelmi telep-, lerakat-, kirendeltség-, raktárvezetők, három- és többszemélyes üzletek, vendéglátóipari és szolgáltató egységek vezetői és helyetteseik. A csoportvezetők nem a vezető, irányitó, hanem a beosztott ügyintéző csoportba tartoznak. Beosztott ügyintézők a műszaki, igazgatási, igazságszolgáltatási, gazdasági, szállitási, postai, távközlési, áruforgalmi, egészségügyi, művelődési, kulturális, számviteli, pénzintézeti, pénzügyi munkakörökben foglalkoztatott érdemi ügyintézők, szakalkalmazottak, szakdolgozók. Beos ztott ügyvitel i dolgozók azok, akik a számvitel, a pénzügy és az ügyvitel területén általános, főleg adminisztratív feladatokat látnak el. Az alkalmazásban állók és szövetkezeti tagok táblázatokban használt, állománycsoport és beosztás szerinti legrészletesebb bontása a tevékenység jellegével kombinálva a következő: 28*