1980. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 9.b Debrecen népessége és társadalma (1983)

III. A NÉPESSÉG DEMOGRÁFIAI SZERKEZETÉNEK, FOGLALKOZTATOTTSÁGÁNAK, HÁZTARTÁS-ÖSSZETÉTELÉNEK ÉS LAKÁSVISZONYAINAK ALAKULÁSA - A népesség számának és összetételének változása

III. A NÉPESSÉG DEMOGRÁFIAI SZERKEZETÉNEK, FOGLALKOZTATOTTSÁGÁNAK, HÁZTARTÁS-ÖSSZETÉTELÉNEK ÉS LAKÁSVISZONYAINAK ALAKULÁSA A népesség számának és összetételének változása A NÉPESSÉG SZÁMÁNAK ALAKULÁSA Debrecen város fejlődése az ország többi nagyvárosával szemben rendhagyó, mivel területének és népességszámának növekedését más településekkel való összeolvadás nem növelte, sőt itt a külterület többszöri és nagymérvű elcsatolására került sor. Ennek következtében pl. a város 1949. évi közigazgatási területe 1960-ra a felénél is kisebb­re csökkent. Ez időszak alatt - 1952-ben - két nagy külterületi lakott hely, Nagyhegyes és Ebes önálló községgé vált /jelenleg Hajdúszoboszló városkörnyékéhez tartoznak/ és a város hortobágyi részét Balmazújvároshoz csatolták. Mindemellett Debrecen nagy kitérje­2 désü város, területe 446 km . Az 1870. évi első hivatalos népszámlálás óta Debrecen város népessége közel négy és félszeresére emelkedett, 1980. év elején meghaladta a 191 000 főt. A népesség számának alakulása 9^ 1870-1980 A népesség A népesség változása ÉV Népesség az 1870. évi az előző Nép­sűrűség /fő/km2/ Időszak összesen, /fő/ évi . átlagban /%/ népszámlálási népesség %-ában Nép­sűrűség /fő/km2/ összesen, /fő/ évi . átlagban /%/ 1870 43 048 100,0 ­96,5 ­­­1880 47 792 111,0 111,0 107,1 1870-1880 4 744 0,96 1890 53 265 123,7 111,5 119,4 1881-1890 5 463 1,09 1900 70 377 163,5 132,1 157, 7 1891-1900 14 607 2,45 1910 87 221 202,6 123,9 195,4 1901-1910 16 844 2,17 1920 97 933 227,5 112, 3 219,4 1911-1920 10 712 1,17 1930 111 778 259,7 114,1 250,5 1921-1930 13 845 1,33 1941 119 608 277,8 107,0 268,0 1931-1941 7 830 0,67 1949 110 963 257,8 92,8 248,6 1941-1948 - 8 643 -0,94 1960 131 613 305,7 294,9 1949-1959 18 871 1,44 1970 162 313 377,1 123,3 363,7 1960-1969 30 700 2,12 1980 191 494 444,8 118,0 429,1 1970-1979 29 181 1,67 a / 1949-ig jelenlevő, 1960-tól lakónépesség. - b/ Mértani átlag alapján. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom