1970. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 31. Az adatfelvétel és feldolgozás összefoglaló ismertetése (1977)
I. AZ ADATFELVÉTEL ÉS FELDOLGOZÁS ÖSSZEFOGLALÓ ISMERTETÉSE - 8. Az 1970. évi népszámlálás gépi feldolgozása
rendelkezésre álló kapacitást, az eredeti elképzeléshez képest két alapvető változtatást kellett végrehajtani: 1. / A feldolgozást a közlési táblákkal kezdeni. 2. / A feldolgozási táblák mennyiségét elsősorban a községi részletezésű táblák terhére csökkenteni. A változtatásokat a Népszámlálás a Számitástechnikai Igazgatósággal közösen 1971. júliusában határozta el és ezt követően viszonylag rövid idő alatt 1971. szeptemberében az első megye közlési kötete és számlálókörzetsoros kiadványa már nyomdába kerülhetett és 19 72 végére a feldolgozás I. szakasza, a megyei közlések elkészitésével, befejeződött. A géppel készült közlési táblák mennyisége igen nagy volt (közel 20 ezer oldal). Nyilván a nyomdai szedés és korrektúrázás tovább hosszabbította volna az átfutási időt, ezért azt a megoldást választották, hogy a számitógép által készített táblákat a kiírással egyidőben lyukszalagba is lyukasztották. A 8 csatornás lyukszalag lehetővé tette a kis és nagybetű alkalmazását és ezáltal a követelményeknek megfelelő és minőségű tükörlap készítését elektromos Írógépen. Nyomdailag előregyártott fejléc ráragasztása és oldalszámozása után, azonnal fotózható kész oldalak kerültek nyomdába. A népszámlálás részére rendelkezésre álló gépi kapacitás nem tette lehetővé a párhuzamos feldolgozást, ezen értve a feldolgozási táblák készítését, illetve a 25 %-os reprezentációs felvétel további részeinek a munkálatait. Csak teljes közlési sorozat gépi befejezése után lehetett elkezdeni az emiitett feladatokat. A társszervek, elsősorban az Országos Tervhivatal részéről, olyan információkra érkezett igény, amit a közlési sorozat nem tartalmazott és csak a II. feldolgozási szakaszban készült volna el. 1973-ban megállapodás született a Tervhivatallal, hogy a számára szükséges táblákat a saját gépparkjával feldolgozza. Ennek érdekében az alapadatokat, valamint külön a 25 %-ot tartalmazó adatok szalagjait az OT Számitástechnikai Központja átmásolta a saját gépének megfelelő rendszerbe és igy dolgozta fel. Egyidőben elkészítette a népszámlálás részére is a megtervezett Országos II. köteteket és a 25 %-os teljeskörüsitett reprezentáció anyagából a táblákat. 78