1960. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 13. Összefoglaló adatok (1964)

IV. A fogalmak magyarázata

A saját megyéből vándoroltakon azokat a személyeket kell érteni, akik a jelenlegi lakóhelyükre ugyanabból a megyéből vándoroltak, amelynek területén a város, község van. Ebből a szempontból Budapestnek Pest, Debrecennek Hajdú-Bihar, Miskolcnak Borsod-Abaúj--Zemplén, Pécsnek Baranya és Szegednek Csongrád megye a saját megyéje. Szomszédos megyéből vándoroltak megjelölés azokat a személyeket foglalja magába, akik a jelenlegi lakóhelyükre a saját megyéjük határával közvetlenül érintkező megyékből vándoroltak. Távoli megyéből vándorlók azok a személyek, akik a jelenlegi lakóhelyükre a fentebb felsorolt saját és szomszédos megyén kívüli, távolabbi megyéből vándoroltak. CSALÁD A család a házastársi, továbbá vérségi felmenő, lemenő és oldalági rokonsági, valamint örökbefogadási kapcsolat­ban álló és ténylegesen együttlakó személyek közül az ún. ,,családmag" tagjainak és a családmaghoz tartozó, de külön csa­ládmagot nem alkotó rokonoknak a közössége. („Családmag" a házaspár gyermek nélkül vagy gyermekkel és az egy szülő gyermekkel.) Eszerint tehát családot alkotnak az együttélő * a) házaspárok és gyermekeik, b) özvegy, elvált vagy különváltan élő szülők és gyermekeik (ún. „egy szülő gyermekkel") és a velük közös háztartásban élő bármilyen rokonok, amennyiben nincs ugyanott lakó házastársuk vagy gyermekük (az utóbbi esetekben ugyanis külön családot alkotnak). Ab) csoportba tartoznak még azok az egy szülőből és gyermekből álló családok is, amelyelalél a másik szülő munkavégzés miatt családjától huzamosan távol él. (Lásd még a „Családban élők" címszónál is.) Pl. Egy család: házaspár, bármelyik házasfél egyik szülőjével vagy mindkét házasfél egy-egy szülőjével; házaspár, bármelyik házasfél egy vagy több testvérével. Két család': házaspár, bármelyik házasfél mindkét szülőjével; házaspár, bármelyik házasfél özvegy vagy elvált szülőjével és annak egy vagy több nem házas gyermekével. A családok a törvényes házasságkötés nélkül együttélő élettársi közösségeket is tartalmazzák. Gyermek: a nem házas (nőtlen, hajadon, özvegy, elvált), vagy házastársa nélkül szüleivel (szülőjével) együttélő »gyermek" családi állású személy, tekintet nélkül a korára. (Az összeírás során bármilyen korú személyt gyermeknek kellett minősíteni, ha az apja vagy az anyja volt a családfő.) A gyermekek száma tartalmazza az örökbefogadott, a nevelt, a házas­ságon kívül született gyermekeket, továbbá a szülő nélkül, nagyszüleivel (nagyszülőjével) együttélő unokákat is. (Ennek megfelelően az egy nagyszülő és unoka összetételű családokat is az „egy szülő gyermekkel" csoport tartalmazza.) llokon: a) felmenő rokonok a házastársak szülei (apa, anya, ill. após, anyós), nagyszülei, dédszülei; b) egyéb rokonok a felmenők kivételével a házastársak oldalági vagy bármilyen más rokonai (testvér, nagybácsi, nagynéni, sógor, sógornő, unokatestvér stb.). (A rokonok azonban a családhoz csak akkor tartoznak, ha nincs velük együttélő házastársuk vagy gyermekük; ebben az esetben ugyanis külön családot képeznek.) CSALÁDTÖREDÉKEK A családtöredókek csoportjába azok a rokon személyek tartoznak, akik nem alkotnak családmagot és azok, akik -családi kapcsolat nélkül élnek. Ilyenek a „részcsaládok" és az „egyedülállók". 1. Részcsaládok: együttélő rokon személyek, akik között nincs házastársi (élettársi), vagy vérszerinti (örökbefoga­dási) felmenő-lemenő kapcsolat (pl. együttélő testvérek, sógorsági kapcsolatban levők, anyós-meny stb.). 2. Egyedülállók: a) Külön élő egyedülállók (ebbe a csoportba tartoznak az ún. „idegen" személyek, meghatározását lásd az alábbi b) pontban). b) A családdal eg yftttélfl „jdeqen" személyek, akik a családdal valamilyen szolgáltatási viszonyban vannak (pl. Mztarta^On^Tnmzott, kosztos díák',"?öldjükértT házukért eltartott személyek, családhoz ldhelyezett állami gondozottak stb.). CSALÁDÖSSZETÉTEL A családösszetétel a családok csoportosítása aszerint, hogy kikből áll a családmag (házaspár vagy egy szülő és gyermek), hány gyermek van a családban, és hogy a családmaghoz tartoznak-e rokonok. 330h

Next

/
Oldalképek
Tartalom