1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS Vallási adatok százalékos megoszlása településenkent (1996)

Központi Statisztikai Hivatal Kiadványai Megjelent! MAGYARORSZAG A RENDSZERVÁLTÁS OTA A kiadvány azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mik voltak a kiváltó okai, tényezői annak a rendkívül kedvezőtlen pénzügyi helyzetnek, amibe hazánk a kilencvenes évek közepére került, és hogyan hatottak a gazdasági feltételek az elmúlt években a magyar népességre és társadalomra. A széles körű áttekintés foglalkozik a gazdaság szervezeti struktúrájának átalakulásával, a privatizációval, a termelés és az értékesítés, a beruházások alakulásával, valamint azzal, hogyan hatott mindez a termelékenységre és az infrastruktúrára. A nemzetgazdaság pénzügyi helyzetének bemutatása mellett részletesen foglalkozik a lakosság létszámának és összetételének alakulásával, életszínvonalának és életminőségének differenciálódásával is. Mindezeket a témaköröket abba a környezetbe helyezi, amelyben élünk, ami el­sősorban Európát, ezen belül is főként az Európai Unió országait jelenti, mivel úgy tekinti, hogy az Európai Unió hatása hazánkra nemcsak ma, de a jövőben is meghatározó. Foglalkozik azokkal a negatív tendenciákkal, amelyek az Európai Unió országaiban az elmúlt években mutatkoztak, mivel azok a magyar gazdaságra és tár­sadalomra is hatottak, esetenként még erőteljesebben is, mint a közvetlenül érintett országokra. A kiadvány emellett természetesen kitekint szűkebb környezetünkre, a piacgazdaság útján velünk együtt elindult országokra is. A nem egyszerű téma áttekintését huszonkét grafikon teszi szemléletesebbé, a részletek iránt érdeklődőket pedig a függelékben közölt táblázatok igazítják el. Ára: 500 Ft+ÁFA Megvásárolható: Statisztika Szakkönyvesbolt Budapest, II. Keleti Károly u. 10. Telefon: 212-43-48 Megrendelhető: KSH Marketing Gyorsszolgálat Telefax: 212-46-73

Next

/
Oldalképek
Tartalom