1949. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 2. Mezőgazdasági eredmények (1949)
I. RÉSZ.Az 1949. évi népszámlálás mezőgazdasági eredményeinek ismertetése. - b) A mezőgazdasági adatok ismertetése
személyek által — első hiányos felmérések következtében — túlbirtokolt területek (kb. 50.000 hold), továbbá az időközben visszaadott, vagy visszavett és a népszámlálás időpontjában még véglegesen ki nem osztott területek (kb. 80.000 hold). A többi különbség (kb. 150.000 hold) feltehetőleg abból adódik, bogy a Földhivatal adatai részben előzetesek, részben becslés alapján állíttattak össze és így azok is csak megközelítő pontosságúnak tekinthetők. Egy juttatott személyre a földreform során, átlag 42 hold földterület jutott. A juttatások mértékét vizsgálva, figyelembe kell venni, hogy az egy családnak adott juttatás a népszámlálás során számos esetben a családtagok között megosztva jelentkezik. (A népszámlálás a juttatott területet személyenkint külön tudakolta). Az egy-egy családra jutó átlagos juttatás tehát több, mint a fent közölt 4-2 hold. A juttatásban részesültek megoszlását vizsgálva megállapítható 1), hogy 90-6%-uk ténylegesen gazdálkodik. Ok kapták a juttatott földterület 93'7%-át. A gazdálkodó juttatottak közül 84'9% az őstermelő. A nem őstermelő juttatottak nagyrésze aránylag kisebb föld juttatásban részesült. Hasonló a helyzet a nem gazdálkodóknál is. A nem gazdálkodó juttatottak mintegy fele családtag (túlnyomórészt feleség), akik valójában résztvesznek a nekik juttatott föld megmunkálásában. A 10. számú tábla a földjuttatásban részesülteket aszerint részletezi, hogy jelenlegi gazdaságuk területe a juttatásnál kisebb, vagy nagyobb. / 10. 8Z. tábla. Az 1945. évi földreform során fiHdjuttatásban részesült gazdálkodók száma a juttatás nagysága szerint 1949-ben. A földreform során Készletezés 0-1 1-3 3-5 I 5—10 10 -15 1 15— juttatásban Készletezés kuf. hold juttatásban részesült részesült összes gazdálkodók száma A gazdaság a) Abszolút számban. a juttatással azonos nagyságú a juttatásnál nagyobb a juttatásnál kisebb 31.972 46.432 89.134 97.613 1.288 70.957 54.672 1.222 106.874 21.189 1 .."»tili 22.467 2.804 663 1.266 446 113 322.670 223.156 4.848 Összesen 78.404 188.035 126.851 129.625 25.934 1.825 550.674 A gazdaság b) Százalékba i . a juttatással azonos nagyságú . . . a juttatásnál nagyobb a hittatásnál kisebb fOS 59-2 174 51-0 0-7 üj-9 43-1 1-0 82-5 16-3 1-2 • 867 10-8 2-5 ö'J'4 24-4 6-2 Ô8-6 40-5 0-9 Összesen Too-o 100-0 100-0 100-0 1000 íoo-o 100-U Megállapítható, hogy minél nagyobb a juttatóit föld területe, annál nagyobb azoknak az aránya, akik csak a juttatóit földterületen gazdálkodnak. A kisebb juttatásban részesültek között nagyobb azoknak a száma, akiknek a juttatott földterületen kívül tulajdonuk vagy bérletük is van. A nagyobb juttatásban részesülteknél néhol előfordul, hogy juttatott területük egy részét nem maguk művelik meg. Szórványosan az is előfordul, hogy a nagyobb juttatásban részesültek juttatott területüket lényegesen meghaladó bérlettel rendelkeznek. Megjegyzendő, hogy annak a csoportnak egyrésze, ahol a gazdaság a juttatásnál nagyobb, vagyis, ahol úgy látszik, hogy a juttatásban részesült mái'rendelkezett földdel a földreform idején, vagy azóta hozzávett vagy bérelt, valójában a juttatással azonos nagyságú földön gazdálkodik. Csupán a népszámlálás módszertani sajátosságai okozzák, hogy gazdaságuk területe a ,,juttatásnál nagyobb "-ként szerepel. A népszámlálás ugyanis a gazdaságot családonkint vette számba, tehát összevonta a férj, feleság stb. gazdaságát , a földjuttatást azonban külön-külön mutatta ki, tehát külön a férjét és a feleségét is. Ezért előfordult, hogy csak a férj részére juttatott föld került egybevetésre az egész gazdasággal, amelyben pedig a feleség részére juttatott föld is bennfogl iltatik. A 10. számú tábla becslési aíapot nyújt arra vonatkozólag, hogy a juttatásban része sültek mekkora hányada lehetett a juttatás időpontjában teljesen földnélküli, nincstelen Feltehető ugyanis, hogy azok, akiknél a juttatott terület a gazdaság területével azonos nagyságcsoportba tartozik, csak juttatott területen gazdálkodnak. Az idevonatkozó adatok a 45. oldalon lévő 18. számú tábla alapján állapíthatók meg. A juttatással azonos nagyságú földterületen gazdálkodók tehát feltehetőleg kevés kivétellel nincstelenek voltak a juttatás előtt. A jelenleg kisebb gazdasággal rendelkezők nagyrésze szintén ilyen lehetett. Ennek a két csoportnak a létszáma mintegy 327.000 fő. Hozzá kell azonban ehhez számítani a juttatásukat be nem vallottak megfelelő hányadát is. Ezek beszámításával már 350.000-re becsülhető a nincstelen földhözjuttatottak száma. >) Lásd a 45. oldalon lévő 17. si. éa a 46. oldalon lévő 21. sz. táblát.