1920. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1929)

I. Általános jelentés - D) Általános népleírás

30* A felekezetek különböző kormegoszlása a családi állapot szerint való megoszlásra is hatással van. Legjobban bizonyítja ezt az, hogy a nagy gyermeklétszámmal bíró római és görög katholikusok között legnagyobb a nőtlenek és hajadonok aránya, 53'1, illetve 54'0%. A zsidóknál is magas a nőtlen-hajadonok arányszáma (51'7%), de ennek más okai vannak. A zsidók par excellence városlakó elem lévén, a házassági kötelékbe is későbbi korban jutnak be, amint az az alábbi kimutatásból élesen szembetűnik : Száz 25—29 éves férfi közül Felekezet nőtlen 00 ts N -KS özvegy törvényesen elvált hajadon házas özvegy törvényesen elvált Róni. kath 37-6 614 0'6 0-a 24-T 69-o 5v, 0-7 Görög kath 34-s 65-i 0-5 0-i 20-2 74'e 5-i 0-5 Református 38's 60-8 0*6 0-s 22-i 70'g 5-s 1-8 Ag. hitv. ev 41-s 57-4 0'e 0-£ 25-7 08-3 5-i 0-9 Görög keleti 44'i 54-e 0-í 0-3 2fi 71-4 6-7 0-8 Unitárius 51-o 48-4 — 0'e 42-i 51-a 4*8 1-9 Izraelita 63M 36-i 0-3 0'J 39"; 50-s a*» 1-2 Egyéb 48'< 50 "7 0'5 0-2 34-7 59-s 4*4 l-l Általában 40\ 59' 0-b ŰS 2.5-1 68-6 5-4 o-t Ebben a házasodás szempontjából legfontosabb korcsoportban legkevesebb nőtlen-hajadon a túlnyomórészt vidéki lakosságú görög és római katholikusok, valamint reformátusok között van, ellenben az izraelita férfiaknak majdnem kétharmada (63'4%) és a nőknek is több mint egyharmada (39"7%) nem kötött még házasságot. Hasonló arány alakulást csak a kisszámú és szintén városlakó unitáriusoknál látunk Ebből az összeállításból az is meglátszik, hogy a 25—29 éves nők között feltűnően sok az özvegy, különösen a görög keletieknél, valamint a négy leg számottevőbb felekezetnél, ahol mindenütt 5%-on felül van az özvegy nők aránya (Magyarországon 1910-ben a 2%-ot is alig haladta meg ez az arany). Egyedül az izraelitáknál száll alá ez az arányszám 2'2%-ra. A 25—29 éves özvegy nők között talál tátik ugyanis a legtöbb hadiözvegy. Az összes korcsoportokat összefoglalva, a leg több elváltat az unitáriusok között találjuk. 7. A népesség anyanyelve. A magyarság az egész Magyarbirodalomban relatív többségben volt, sőt 48 M%-os arányával az abszolút többséget is erősen megközelítette, az anyaországban pedig 54*5 %-os többséget alkotott 1910-ben. A többi nemzetiségek ezzel szemben annyira megoszlottak, hogy a három legnagyobb nemzetiség : az oláhok, tótok és németek együttes aránya (összesen 37"2%) sem közelítette meg a magyarokét. A trianoni papiros megfosztott bennünket azoktól a területektől, melyeknek egy részén a nemzetiségek is sűrűbb tömegekben vagy a magyarokkal elkeveredve éltek, de leszakított az ország testéről olyan darabokat is, melyeken kompakt tömegű tiszta magyarság lakik, alkotván ezáltal az 1910. évi Magyarországnál sokkalta vegyesebb nemzetiségű úgynevezett utódállamokat, mint pl. Csehszlovákia, ahol a csehek (vagyis a hegemóniát gyakorló nemzetiség) erős kisebbségben vannak a tót, német, magyar, rutén és egyéb nemzetiségűek öszszes számával szemben A mai területet egységes tömegű magyarság népesíti be a mindössze 6'9%-ot kitevő németséggel való részbeni keveredésben és csak elvétve találhatók benne idegen nyelvszigetek. 1920-ban a mai terület népessége a következőképen oszlott meg anyanyelv szerint : Anyanyelv Szám szerint »/. Magyar 7,147.053 89-s Német 551.211 69 Tót 141.882 l-g Oláh 23.760 OS 1.500 0-0 Horvát 36.858 0-5 Szerb 17.131 0-2 Egyéb és ismeretlen... 60.748 0-7 A mai területen 1920-ban a szétszórtan élő nem magyar anyanyelvűek a lakosságnak mindössze 10'4%-át alkotják, a magyar uralom alatt maradt terület népessége tehát anyanyelv tekintetében majdnem tökéletesen homogén. Magyarországon, mint mindenütt a világon, ahol nemzetiségek keverten élnek egy állami közösségben, a többségben levő nemzetiség fejlődött, mert olyan helyeken, ahol a többségben élő nemzetiség nyelve szolgál közvetítőül, a többségben levő nemzetiség javára történő egységesedési folyamat természetszerű. A mai területen 1910-ről 1920-ra 423.857-el (6'3%-kal) emelkedett a magyarság száma, míg az 1910-ben a mai területen talált — mindössze 1.133 főnyi — ruthénség kivételével, az összes többi nemzetiségűek számának apadását tapasztalhatjuk, ami azzal is függ össze, hogy a népszámlálás idején még megszállt területekről sok magyar menekült a megmaradt területre, viszont egyes nemzetiségeknek (pl. az oláhoknak és szerbeknek) a megnövekedett nyelvrokonállamokba való kiszivárgása megkezdődött. A mai területen maradt jelentéktelen számú ruthénség szaporodását jelző arány nem a természetes folyamat, hanem egy kivételes és a háború után külső befolyásra fejét felütő propagandisztikus akció következménye, mely egy zemplénmegyei kis községben annyiban vezetett eredményre, hogy az ott élő és úgy a ruthén, mint a magyar nyelvet egyforma könnyedséggel használó lakosság — bár már 1900 óta magyar anyanyelvűnek vallotta magát—1920-ban a ruthént nyilvánította anyanyelvéül. A háború után az országban alattomban folyó idegen propaganda még egynéhány helyen okozott hasonló természetű eltolódásokat. Ezek a kisebb változások csak azt igazolják, hogy a magyar statisztika milyen lelkiismeretesen és minden kényszertől távol kezeli az anyanyelvi adatbevallásokat. A magyar statisztikának ezenfelül módja van a nemzetiségekre vonatkozó adatokat a nyelvismeretre és az egyéb beszélt nyelvekre vonat-