1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - C) Általános népleírás

az előző tíz év alatt a Tisza jobb partja mellett a Dunántúl állott második helyen. Hogy abszolút számban némely törvényhatóságban milyen tömegeket jelentenek ezek az arányszámok, azt néhány példa megvilágíthatja. Számszerint a legnagyobb veszteséget szenvedte Torontál és BácsBodrog vármegye, ahol egyenkint 50.000 körül volt a vándorlási differentia. 30 és 40 ezer között volt a népveszteség Vas, Nyitra, Pozsony, Zemplén, LikaKrbava és Zagreb vármegyékben. Az egész ország népvesztesége a kivándorlás folytán 646.000 lélekre rúgott. Minthogy ebben az étizedben már kivándorlási statisztikánk tökéletesedett s e mellett a visszavándorlásról is vannak adataink, módunk van a tíz év kivándorlási és visszavándolrlási adatait a népszámlálás eredményeivel összevetni. Kivándorlási statisztikánk szerint a két népszámlálás közti időben 1,049.003 ember hagyta el az országot kivándorlás czéljából s ugyanazon idő alatt 248.702 egyén vándorolt vissza. A kivándorlási többlet tehát kereken 800.000 ember a kivándorlási statisztika szerint, holott a népszámlálás csak 646.000 lélek hiányt konstatált. A két szám közti különbséget kis részben a külföldről bevándorlók okozzák, akik a fentebbi adatokban nincsenek számba véve, nagyobb részben onnan ered a különbség, hogy különösen a visszavándorlókra vonatkozó adataink hiányosak. A népszámlálás eredménye ismét igazolta, hogy a visszavándorlás jóval nagyobb mint a milyennek általában hisszük s mint amilyennek visszavándorlási statisztikánk mutatja. Az elmúlt évtizedre a kivándorlásnak a tengeri kikötők s az EgyesültÁllamok statisztikája révén eléggé ismert adatai alapján ismét körülbelül 40%-ban lehet megállapítani a visszavándorlók arányát. 2. Népsűrűség, néptömörülés. A magyar korona országainak népsűrűsége, vagyis a lakosságnak egy négyszögkilométerre eső száma 64-2-t tett 1910-ben. Az anyaországban valamivel magasabb ez az arányszám, 64-6, míg a társországokban csak 61-6. Az előző népszámlálás óta, a mikor 59-2 volt, négyszögkilométerenkint 5-tel növekedett a népsűrűség. A népsűrűség növekvésének aránya — minthogy a terület változatlan, — megfelel a népesség szaporodási arányának, azért ezzel bővebben foglalkozni nem szükséges. Annál nagyobb érdekkel bír magának a népsűrűségi aránynak az ország különböző területrészei, vármegyék és járások szerint való vizsgálata. Az országrészek közül a Duna-Tisza köze erősen kimagaslik 104'4-et tevő népsűrűségi arányával, amit első sorban Budapest idéz elő. Budapest nélkül is sűrű azonban a mi viszonyainkhoz képest ez országrész népessége, mert 80-5-re rug, tehát még így is jóval felülhaladja bármelyik országrész arányszámát. Legritkább a lakosság a Királyhágón túl, ahol csak 46-3 lélek jut egy négyszögkilométerre. A vármegyék között még mindig a kis Varazdin az első, amely sűrű népessége (120-3) daczára is elég kedvezően szaporodik. Más vármegyéink ezt az arányszámot meg sem közelítik. Az anyaországban Pest vármegye került első helyre, amelynél azonban, mint látni fogjuk, a 85-2 népsűrűségi arányszám igen nagy szélsőségeket takar. A 80-at meghaladja még Esztergom, Nyitra, Békés és Csanád vármegyék népsűrűsége. Legritkább viszont a népesség Csík és Besztercze-Naszód vármegyében, előbbiben csak 28-8, utóbbiban 29-5 ember esik egy négyszögkilométerre. A 30 és 40 között van még Lika-Krbava (33-0), Máramaros (36-8), Háromszék (38-i), Liptó (38-7), Fogaras (38-9) és Árva (39-o) népsűrűségi arányszáma. Valamennyi ritka népességű vármegye az ország határszélén fekszik, ott, ahol a területnek nagy része erdő, vagy terméketlen hegyes vidék. Ha a népességet a mezőgazdaságilag művelt területhez viszonyítanók, ez sok tekintetben egészen más eredményekre vezetne, mint az egész területhez való viszonyítás. De a mezőgazdaságilag kihasznált területhez való viszonyítás sem tökéletes megállapítási módja a népsűrűségnek, mert nemcsak a mezőgazdasági terület, hanem az egyéb módon kihasznált terület is tart el bizonyos számú népességet, pl. a legelők az állattenyésztésből élő népességet, az erdők az erdészettel és a kapcsolatos iparágakkal foglalkozókat, a bányák a bányászatból élőket stb., úgy, hogy a mezőgazdasági területhez való viszonyítása a népességnek inkább csak abból a szempontból bírhat érdekkel, hogy az illető terület milyen mértékben tudja élelmezni a rajta lakó népességet. A népsűrűséget- az 5. sz. táblán (1. a 10. lapon) és a kötet végén lévő III. sz. térképen járásonkint is bemutatjuk. Az utóbbi érdekesen szemlélteti azt a nagy különbséget, amely ebben a tekintetben sokszor még szomszédos járások között is mutatkozik. A legsűrűbben lakott járások az ország nyugati határszélén, azután a Vág alsó folyásánál, Budapestkörül, végül az Alföld déli részein vannak. 100-on felül a népsűrűség 22 járásban emelkedik, ezek közii I 6 Varazdin vármegyére esik, 3 a szomszédos Zagreb vármegyére és 2 Zala vármegyének ezzel a területtel szomszédos részére (Muraköz) ; a 22 járás közül tehát 11 összefüggő területet alkot, amelynek Varazdin vármegye a magja. A többi 11 járás közül 5 Budapest környékén fekszik, a további 6 pedig a következő : nagymartom járás (Sopron), vágsellyei járás (Nyitra), csongrádi járás (Csongrád), hatvani járás (Heves), békéscsabai és orosházi járás (Békés). Valamennyi között a majdnem csupa Budapesttel szomszédos községeket magában foglaló kispesti járás magasan kimelkedik 693-2-t tevő népsűrűségével, amely akárhány város arányszámát is meghaladja, az utána következő legsűrűbb lakosságú járásnak, a pregradainak (Varazdin vármegye) már csak 167-6 a népsűrűsége. Ezekkel az igen sűrű népességű járásokkal szemben azonban nem kevesebb, mint 26 járás van az országban, amelynek csak 20—30 között mozog a népsűrűsége. E járások, egyetlenegy járás, a gyalui (Kolozs vm.) kivételével, az ország keleti és délkeleti