1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - D) A népesség foglalkozása

193 + mutatja. A foglalkozások sorrendje ennélfogva a magyarul tudás aránya tekintetében majdnem minden országrészben ugyanaz, vagy legalább is hasonló és ez a törvényszerűség az egyes törvényhatóságokban is mutatkozik. Legtöbb a magyarul tudó rendesen a közszolgálat és szabad foglalkozásokhoz tartozóknál, azután a kereskedelemnél, a véderőnél és házi cselédeknél, az utóbbi kettőnél a keresők és a fiatalkorúak túlsúlya folytán. Legkevesebben tudnak magyarul mindenütt a parasztság, az őstermeléssel foglalkozók köréből. A társországokban némileg más a sorrend, ott a közlekedés vezet s igen háttérbe szorul az értelmiség osztálya, a melynek nem magyar tagjai közül csak 6*0 % tud magyarul. Érdekes megfigyelni a két legnagyobb foglalkozási csoport : az őstermelés és az ipar arányszámait törvényhatóságonkint egymással szembeállítva. A mint országosan, úgy országrészek szerint és törvényhatóságonkint is azt látjuk, hogy az iparhoz tartozó nem magyar anyanyelvűek közt mindenütt több a magyarul tudó, mint az őstermeléssel foglalkozók között. Az iparnak a magyar nyelvtudás terjedésére gyakorolt nagy hatása ezek szerint nyilvánvaló. Az iparos ugyanis nagyobb műveltségénél, vándorlásánál, munka közben más nyelvűekkel való sűrű érintkezésénél fogva könnyebben tanul nyelveket, mint a kevésbbé mozgékony és a műveltség alacsonyabb fokán álló földmíves. Csupán Sopron és Pozsony városoknál mutatkozik ennek az ellenkezője és néhány tiszta magyar törvényhatóságnál (Csongrád, Hajdú, Szabolcs varmegyék, Székesfehérvár, Győr, Komárom, Hódmezővásárhely, Szeged, Debreczen városok), a hol azonban a számok kicsinységénél fogva nincsen jelentősége ; különben is érthető, hogy a tiszta magyar törvényhatóságokba inkább iparosok vándorolnak be, ezek közt több lehet a magyarul nem tudó, mint a néhány beszármazott idegen földmíves közt. Feltűnő még, hogy egyes törvényhatóságokban, különösen a Felvidéken és Erdélyben, milyen nagy különbség van a nem magyar földmívesek és iparosok magyarul tudása között az utóbbiak javára. Legfeltűnőbb azonban ez a jelenség az alföldi szerb lakosságú városokban ; pl. Újvidéken a nem magyarajkú földmíveseknek csak 9-5 %-a tud magyarul, az ugyanolyan iparosoknak ellenben 57*7 %-a ; Zomborban e két arányszám 12'ö és 58'2, Verseczen 15-o és 40*ő, Pancsován 13 i és 40-3. A 'nagy különbség oka itt egyrészt abban rejlik, hogy e városokban az idegen nyelvű földmívesek inkább szerbek, az iparosok pedig inkább németek, másrészt pedig a szerb földmívesek többnyire a városok külterületén, tanyákon laknak, tehát nem is igen tekinthetők városi lakosoknak. Az 1900. évi adatokkal való összehasonlítás itt is azzal az örvendetes eredménynyel zárul, hogy majdnem kivétel nélkül minden törvényhatóságban és minden foglalkozási csoportban magasabbak az 1910. évi arányszámok, mint az 1900. éviek. Néhol igazán meglepő haladás mutatkozik tíz év alatt. A nem magyar ajkú parasztság legnagyobb mértékben sajátította el a magyar nyelvet egyes dunántúli német lakosságú vármegyében, pl. Baranyában, a hol a nem magyar őstermelőknek 1900-ban 28'9 %-a tudott magyarul, 1910-ben már 41*4 %-a, továbbá Fejérben (51-0—63-4), Mosonban (22*o—35*6), Tolnában (38-5— 48-a), azután a Felvidéknek a nyelvhatáron fekvő néhány vármegyéjében ; pl. Barsban (11*5—21*2), Hontban, Gömörben, Ungban, Beregben. Erdélyben csak Brassó, Csík és Háromszék vármegyékben kielégítő a haladás, Brassó azonban valamennyi vármegyén túltesz a magyar nyelv gyors terjedése tekintetében, minthogy ott az őstermelőknél 18'9 %-ról 34'7 %-ra szökött az arányszám 10 év alatt. A bányászatnál, a hol egyébként igen nagy Volt a haladás a magyar nyelvtudás terjedése tekintetében, nagy szélsőségeket látunk, a mennyiben míg néhol meglepően növekedtek az arányszámok (pl. Brassó vármegyében 11*4 %-ról 54 & %-ra, Csíkban 12'i-ről 68'4-re s még a szlavóniai Srijem vármegyében is 6'0-ról 19*i-re stb.), addig egyes vármegyékben (mint Máramaros, Szatmár, Besztercze-Naszód, Kolozs) határozott visszaesés állott be. Az arányszámok nagymérvű megváltozását azzal lehet magyarázni, hogy a bányászatnál igen gyakran változnak a munkások s a távozó munkások helyébe más nemzetiségű vagy más nyelvismerettel bíró munkások kerülnek. Az iparhoz tartozó nem magyar ajkú népesség magyar nyelvtudása különösen a keleti felvidéki vármegyékben javult' rohamosan, pl. Ungban 25-4 %-ról 38*4 %-ra, azután Beregben, Borsodban, Gömörben, Szepesben stb. Nagyon örvendetes haladás mutatkozott néhány városban is, így Sopronban 47*1 %-ról 63'0-ra, Pozsonyban 29*7-ről 46i-re, Kassán 45'4-ről 62'i-re stb. Visszaesés alig néhány törvényhatóságban jelentkezik, de ezekben is többnyire ellensúlyozta ezt a magyar iparosok számának nagyobb növekvése, úgy, hogy végeredményben csak Kolozsban és MarosTordában csökkent jelentékenyebben a magyarul tudók aránya az ötsxes iparos népességet véve. E két vármegyében a nagyszámú román faipari munkások okozták e jelenséget. A többi foglalkozási csoportokat nem részletezzük hasonló módon ; az említett tábla önmaga beszél és élénken tárja elénk azt a nagy haladást, a mit a magyar nyelv tíz év alatt tett minden foglalkozási csoportban. Áttérünk azonban a szóban forgó táblázat második részére, mely a magyar anyanyelvűek beszámításával mutatja ki a magyarul tudók arányát foglalkozásonkint törvényhatóságok szerint részletezve. Az egyes országrészek idevonatkozó adatai a következők : Népszftmlálás VI. 13*