1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)

I. Általános jelentés - A) Az 1900. évi népszámlálás előkészítése ós végrehajtása

8+ hogy úgy számszerint, mint egyénenként meg lehessen állapítani, kik és mennyien tartoznak az óvó- és tankötelezettség különböző kategóriáiba (3—5 évesek óvókötelesek, 6—11 évesek mindennapi tankötelesek, 12—14 évesek ismétlő iskolakötelesek). Minthogy e kötelezettség a betöltött korévet követő iskolai szorgalmi idő elején, tehát szeptember 1-én kezdődik, ott, a hol a születés hónapjának pontos kiderítése nem volt lehetséges, legalább azt kellett megállapítani, hogy a születés szeptember 1-je előtt vagy az után történt-e ? A korstatisztika lehető szabatos megállapítása érdekében különben már maga az utasítás is hangsúlyozza, hogy a hol az anyakönyvi kivonat, vagy a születés időpontját tartalmazó más okirat vagy feljegyzés áll rendelkezésre, azt mindig meg kell tekinteni, a törvényhatóságok pedig hirdetményekben hívták föl a lakosság figyelmét arra, hogy ily okiratokat vagy feljegyzéseket lehetőleg szerezzen meg, keressen elő vagy tartson kéznél. A születési helyre vonatkozó kérdés csupán szabatosabb szövegezést nyert, a honosságot és illetőséget tudakoló pedig egyszerüsíttetett, mert míg a korábbi népszámlálások a községi illetőséget is kérdezték, ezúttal a kérdés csupán a honosságra terjedt ki. A községi illetőség ugyanis Magyarországon bonyolult jogi fogalom s megállapítása nem ritkán igen nagy nehézségekbe ütközik ; s minthogy másfelől az illetőséghez anyagi következmények is fűződnek (szegény keresetképteleneknek az illetőségi község által való eltartása stb.), a korábbi népszámlálási törvények mindig kénytelenek voltak kimondani, hogy az »illetőségnek ez alkalommal történendő bejegyzése az illetőséget nem állapítja meg«. Minthogy tehát a megszámlálandó egyén bevallását nem lehet irányadónak tekinteni az illetőségre nézve, legtermészetesebb volt e kérdést a számlálólapról elhagyni : a üépesség belső vándorlásának megítélésére különben is sokkal pozitívebb bizonyítékot nyújt a tartózkodási helynek a jóval könnyebben megállapítható születési helylyel való egybevetése. A vallásra és családi állapotra vonatkozó kérdéseknél semmi változás nem történt ; az anyanyelvi kérdés magyarázatául beiktattatott, hogy anyanyelvül azt a nyelvet kell érteni, a melyet az illető magáénak vall s legjobban és legszívesebben beszél. Ez a szabatosabb kifejezés használtatik azóta egyéb statisztikai adatgyűjtéseknél is ; a népszámlálás alkalmából pedig az utasítás s a törvényhatóságok székhelyén tartott beoktató értekezletek különösen is hangsúlyozták, hogy az anyanyelv bejegyzésének minden kényszertől menten a valóságnak megfelelően kell történnie, s e tekintetben a statisztikai hivatal semmi figyelmeztetést el nem mulasztott, hogy az anyanyelvi adatok a felek valóságos érzéseinek, nem pedig egyik-másik számlálóbiztos hajlandóságának legyenek kifejezései. Az anyanyelven kívül az 1890. évi népszámlálás más hazai nyelvek ismeretét tudakolta ; minthogy azonban sem a közönség, sem a számlálóbiztosok gyakran nem voltak tisztában azzal, melyek a hazai nyelvek, ezúttal egyszerűbbnek látszott a kérdést úgy feltenni : anyanyelvén kivül mely más nyelven beszél még ? Szabatosabb szövegezést nyert az irni-olvasni tudásra vonatkozó kérdés, a mennyiben világos feleletet vár arra, hogy a megszámlálandó irni és olvasni tud-e, vagy pedig csak olvasni, vagy végül sem irni, sem olvasni nem tud. Azokat, a kik olvasni nem tudnak, de nevük aláírását elsajátították, sem irni, sem olvasni nem tudók gyanánt kellett beirni. Az 1890. évi számlálólap azon kérdése, hogy beteg-e a megszámlálandó, ezúttal elmaradt ; viszont külön kérdés tudakolta a testi és szellemi fogyatkozásokat, a melyeket 1890-ben Jegyzet rovatban kellett megemlíteni, s a melyek följegyzése akkor éppen e miatt nagyon hiányosan történt. Teljesen új kérdéscsoportja az 1900. évi számlálólapnak a ház- és földbirtokra vonatkozó. Czélja az volt, hogy a lakosságnak társadalmi és vagyoni tagozódásáról is bizonyos képet nyújtson, és — a földbirtokra vonatkozó kérdéseknél — egyúttal az is, hogy az őstermelő foglalkozásúakat a szokásos — de vidékenként más és más jelentésárnyalattal bíró — megnevezések helyett, melyek gyakran még arra sem alkalmasak, hogy az illetőnek birtokos vagy munkás voltát jelezzék (pl. földész, gazdálkodó stb.), a birtokadatok alapján megfelelően lehessen csoportosítani. E czélokból következik, hogy ugyanazon tulajdonosnak vagy bérlőnek számlálólapján ki kellett tüntetni összes — esetleg más községek határában lévő — birtokának vagy bérletének területét is. Feleségnek és családtagoknak a családfővel közösen bírt vagy haszonélvezett birtokait csak a családfő számlálólapján kellett kimutatni, a többinél pedig azt a megjegyzést tenni : »férje, atyja stb. számlálólapján van feljegyezve.« Ha azonban a feleség vagy családtagok külön birtokkal is rendelkeznek, ez saját számlálólapjukon kimutatandó volt. A részért mívelésbe vett birtok területét azoknak a számlálólapján kellett kitüntetni, a kik a népszámlálás időpontját megelőző gazdasági évben ily birtokot részért míveltek, még ha deczember 31-én, a népszámlálás idején nem is volt ily részért mívelt birtokuk. Viszont azoknál, a kik deczember 31-én a következő gazdasági évre már szereztek részért mívelendő földet, de a megelőző (1900.) évben még nem mí vélték azt, a birtok területét nem kellett kimutatni. Az úgynevezett feles bérletek, a mikor egész gazdaságok adatnak bérbe a termés feléért, nem a részért mívelt, hanem a bérbevett birtokok sorában voltak kimutatandók. Amerikában, Rumániában, vagy egyéb külföldön távollévő családfők ház- és földbirtoka (a statisztikai hivatalnak 1900. évi 6482. sz. körirata értelmében), ha azt az itthonhagyott házastárs vagy más családtag birja és használja, a birtokot tényleg élvező ezen családtag számlálólapján volt felveendő. Mint ez irányelvekből is látszik, az egész kérdéscsoportnak nem az lehetett a czélja, hogy birtokstatisztikához