A Magyar Korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. I. rész. Általános népleírás (1893)
I. Általános jelentés - 11. A jelenlevő népesség míveltségi foka
140*" Az anyaországban tehát már a férfi lakosságnak fele az olvasni-irni tudók közé tartozik s az iskolakötelezettség korán túl is jóval tetemesebb rész tartozik ezek közé, jeléül annak, hogy az iskolák már régóta virágzóbb állapotban vannak, mint Horvát-Szlavonországokban ; másrészt azonban ezek a számok is tanúságai annak, hogy a régibb időkben, sőt csak egy negyedszázaddal ezelőtt is mennyire elhanyagolták nálunk a leányok iskoláztatását, természetesen főkép a nagy többséget tevő köznépnél. Hogy azonban még a szorosabb értelemben vett Magyarországon is igen sok a tenni való, legjobban bizonyitja az a tény, hogy a 11—15 éves korban levők között is, holott ezeknek törvény szerint is csaknem kivétel nélkül tudniok kellene olvasni-irni, még mindig egy negyedrésznél több a teljesen műveletlenek száma. Az iskolák hatását a műveltségre még egy tényezőnek kiderítésével is bizonyíthatjuk, ez az olvasni-irni tudók arányszáma korévek szerint megoszolva, nem akarunk itt részleteket emlí teni, s ezért csak Horvát-Szlavonországok adatait hasonlítjuk öszsze Magyarországéval, melyhez, mivel Fiume városi jellege és csekély lakossága igazságos összehasonlítási alapot nem nyújt, ezt is hozzászámítottuk. Az eredmény következő: az olvasni-irni tudók közt van: Korcsoportok Magyarországban Fiúméval Horvát-Szlavonországban Összesen Korcsoportok Magyarországban Fiúméval Horvát-Szlavonországban Összesen Korcsoportok férfi nő férfi nő férfi nő Korcsoportok férfi nő férfi nő férfi nő 0 /o °/o 0 /o 0 /o % % 6 éven aluli 0-25 0-31 0-16 0-23 0-24 0-30 41—50 éves 12-19 9-42 11-16 7-30 12-io 9-27 6—10 éves 12'Oá 13-79 12-62 14-93 12-09 13-87 51-60 » 7-55 5-37 6-32 3-69 7-44 5'25 11—15 » 15-26 17-71 17-79 20-82 15-48 17-93 60 éven felüli 5-31 3-66 3-43 2-08 5-15 3-55 16-20 » 11-37 14-08 12-12 15-10 11-44 14-15 Ismeretlen korú 0-04 0-05 0-04 0-04 0-04 0-0521—30 » 31-40 » 18-82 17-17 20-92 14-69 19-73 16-63 22-36 13-45 18-90 17-12 21-03 14-60 lOO-oo lOO-oo lOO-oo 100- 00 lOO-oo 1OO-00 Az eredmény, melyet ezen táblázatból nyerünk, első pillanatra meglepőnek látszik. Horvát-Szlavonország, melyet minden eddigi kimutatásunk hátramaradottabbnak tüntet fel az anyaország mögött, a 6—30 évek között nagyobb számarányokat mutat fel, de aztán, különösen a nők arányszámában, hátramarad. Épen ez a feltűnő eredmény bizonyitja azonban, hogy Horvát-Szlavonországokban mily nagy hatása van ujabban az iskoláztatásnak. Mivel ez országokban több a sem olvasni, sem irni nem tudó elem, az iskola hatása nagyobb számarányokban mutatkozik. Sőt ugyanezekből a számokból látjuk még azt is, hogy a horvát-szlavonországi iskolák alig húsz év óta mutatnak fel sikeresebb eredményt, az anyaországban ellenben már jóval régebben s különösen a nőnevelés nálunk már 1868. előtt is nagyobb körre terjedt, mint Horvát-Szlavonországokban. S x>J