A Magyar Korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. I. rész. Általános népleírás (1893)
I. Általános jelentés - 10. Anyanyelv és nyelvismeret
képezi, majd 12°/o-ra rúgott. A német ajkúak Békésben, Biharban, Hajdúban ésSzatmárban inegfogytak.nagy szaporodásuk Máramaros ésUgocsában ugyanazon oknak tulaj donitható, mintBeregben és Ungban, t. i. annak az eltérő eljárásnak, mely a zsidóság anyanyelvének kimutatása tekintetében az 1880. és 1890-iki népszámlálás alkalmával követtetett. A tót ajkúak Békésben csak alig szaporodtak, Szabolcs megyében pedig közel 50°/o-kal megíogytak, itt és ott az erős magyarosodás működött. Valamennyi országrész között az oláhság a Tisza bal partján szaporodott legerősebben. Szaporodásuk Ugocsa, Szatmár és Békés megyékben csak mérsékelt volt, ellenben Máramaros, Szilágy és különösen Bihar megyében nagyon kedvező. Máramarosban a ruthének is szépen szaporodtak, de már Ugocsában gyengén. A Tissa-Maros szögében a magyarság után, az egyebek alá foglalt kisebb nemzetiségeket nem számítva a német ajkúak szaporodtak legerősebben, különösen Krassó-Szörény és Arad megyében. A tót ajkúak Csanád megyében szaporodtak rendkívül erősen, ugyanitt az oláhok és szerbek is. Az oláhság szaporodása elég nagy volt még Arad, a szerbeké Temes megyében. Krassó-Szörényben a szerbek fogyása alighanem az egyéb ajkúak túlságos szaporodásával függ össze s szintén a két népszámlálás eltérő felfogásából származhatik. Erdély legtöbb megyéjében is szokatlanul kedvező volt a magyarság szaporodása, minthogy azonban épen a legmagyarabb megyékben Udvarhelyben, Csíkban, Háromszékben s a szintén erős magyar vegyülettí Brassóban csak igen mérsékelt volt, az egész országrész átlaga nem valami túlságos előnyös, a többi nemzetiségeket azonban, még az oláhot is, tetemesen meghaladja. A német ajkúak szaporodása az erdélyi megyékben 3°/o-ot sem tett, ott pedig, a hol legnagyobb számmal fordulnak elő t. i. Nagy-Küküllő, Szeben és Brassó megyékben, az l°/o-ot sem érte el. Az oláhok Udvarhely megyében megfogytak, NagyKüküllőben változatlanul maradtak s Fogaras és Brassó megyékben is csak nagyon gyengén szaporodtak; ellenben Kolozs, Maros-Torda és Szolnok - Doboka megyékben számuk nagy arányokban emelkedett. A nemzetiségek számarányát 1880-ban és 1890-ben a következő táblázat mutatja: s -ítj N tn •C Magyar Német Tót Oláh Buthén Horvátszerb Horvát Szerb Egyéb s -ítj N tn •C Országrész, törvényhatóság 1880ban 1890ben 1880ban 1890ben 1880ban 1890ben 1880ban 1890ben 1880ban 1890ben 1880ban 1890ben 1890ben 1880ban 1890ben fa az összes polt á r i népesség százalékában Magyarország. • a) Duna bal partja. 1 Árva várraegye 0-45 0-91 2-81 2-26 96-26 96-21 — — — — _ _ — 0*48 0*62 2 Bars » 31-14 12-16 11-48 57*05 56*91 — O-oi — — — — — 0-42 0*46 3 Esztergom » 79-40 79-75 12-05 11-41 7-98 8-21 0-os O-oi — — 0-03 0*04 O-oi 0*46 0*57 4 Hont » 48-9 3 52*62 6-60 5*95 43-94 42-81 0* 05 0* 04 0-oi 0* oi 0-02 o-01 0* oi 0* 45 0*55 Selmecz- és Bélabánya, sz. k. v. . . 20-10 16-58 10-30 7-76 79-10 75-15 — 0* 07 — — — 0-0 3 — 0-50 0*41 együtt. 43-82 47-27 7-09 6*18 48-56 45-95 0*05 0-04 O-oi O-oi O-oi O-oi O-oi 0-46 0-53 5 Liptó vármegye 1-99 2*30 3*85 3*34 93-67 93-78 — 0*01 — — O-oi — — 0-48 0-57 6 Nógrád » 64-02 69-18 2-57 1*89 32-31 27-72 — — — — 0*03 0-oa — 1-07 1*20 7 Nyitra » 15-24 17*53 10-24 9*05 73-91 72-83 0*02 — 0-02 O-oi — 0*57 0-58 8 Pozsonv » 38-n 39*24 9*57 8- 78 50-25 50-56 0* 01 — — — 0*77 0-47 — 0-69 0-95 Pozsony, sz. k. v 25-70 19-91 65-60 59*92 15' 70 26-62 — 0-03 ----0*03 0* 30 0-39 0* 05 2*70 3-05 együtt . 35-14 36*18 18-26 16*87 44-89 45-19 — 0*01 — 0*01 0-70 0-46 0-01 1*01 1-27 9 Trencsén vármegye 1'09 1*96 4-48 3*97 93-96 93-45 0*03 0*04 — O-oi 0*01 O'oi 0-02 0*43 0-54 10 Turócz » 2-40 2-72 20-27 20-37 76-58 75-94 0*01 0-01 — — 0*01 — — 0-73 0-96 11 Zólyom » 2'69 4*05 3-03 2*91 93-50 92-20 — 0-02 — O-oi 0*06 — — 0*72 0*81 Összesen . 25-76 27*64 9-24 8-42 64-20 63-05 0*02 0-01 — — 0*14 0-09 O-oi 0*65 0-78 6) Duna jobb partja. 1 Baranva vármegye 49-86 49*65 36-24 36-91 0*23 0-10 0*19 — — — 22-58 6-85 5' 62 0*95 0*87 Pécs, sz. k. v 73-40 74-17 28-30 29-10 2-50 0-93 — — — — 2-30 2-17 0*11 5*50 4* 52 együtt . 52-17 52-24 34-48 35-03 0-35 0*19 0-17 — — — 11-43 6-25 5*04 1-40 1*25 2 Fejér vármegye 83' 53 84*16 22-83 13-02 2-03 2*47 — 0* 02 — — 2-46 — 2*07 0-15 0-26 Székes-Fejérvár, sz. k. v 95-80 96-66 3-30 2-57 0-30 0* 23 — o-01 — — o-10 0* 04 0* 05 0-50 0' 44 együtt . 85-03 85-71 11-67 11-72 1*82 1*31 — 0-02 — — 1-29 0-01 0*95 0-19 0-28 3 Győr vármegye 97-63 98*07 2-11 2-69 0* 09 0' 08 —• O-01 — — 0-03 0-05 — 0-14 0* 10 Győr, sz. k. v 91-20 92-49 7-00 5*50 ö"40 0* 57 — 0-03 — o-01 0-40 0-38 0-05 2-oo 0*97 együtt . 96-40 96-97 3*05 2-44 0-15 0*18 — 0-01 — • * — O-io 0-12 — 0*30 0-28 4 Komárom vármegye 83-76 85' 48 8-20 7*62 7-50 6* 53 — 0*0-2 — — 0*01 0-01 — 0-53 0-34 Komárom, sz. k. v. • 90-60 93-07 5-80 3*94 2*00 2* 78 -0* 01 — 0-02 0* 10 0* 02 o-01 2*50 2-15 együtt . 84-35 86-10 7-99 7-32 7-03 6*14 — 0*01 — — 0* 02 0-01 — 0*61 0-42 5 Moson vármegye 21-12 24-44 67-09 64-35 0-58 0*58 — — — — 10-33 9-91 — 0*88 0-72 6 Somogy » 88-19 90-02 7-45 6-04 0-15 0-08 O-io — — — 3*77 3-32 — 0-34 0*54 7 Sopron » 49-03 49-15 37' 87 37-72 0-06 0* 08 0-oi — — — 22*66 22-64 — 0-37 0-41 Sopron, sz. k. v 2Too 29-78 73-70 63- 90 0-50 0- 63 — O"03 — 2-50 2*95 0* 05 2r 30 2-66 együtt . 46*38 47-12 41'26 40-46 0-10 0-13 0*oi 0*01 — — 11'70 11*62 0-01 0-55 0*65