Az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei némely hasznos házi állatok kimutatásával együtt, I. kötet (1882)

XV. Némely hasznos házi állatok adatai

( Némely hasznos házi állatok adatai. Bárha az állatszáinlálás a népszámlálástól ezúttal se különíttethetett el egészen, noha emennek pontos végrehajtása érdekében ez kívánatos lett volna ; ezúttal ez mégis a lehető minimumra szorítkozott és — a törvény értelmében — csak néhány hasznos állatra terjesztetett ki. Elesett nevezetesen a lovak számláitatása, mint a melyek a netaláni hadi szükséglet érdekében évről évre a honvédelmi minisztérium utján iratnak össze. Miután azonban ez össze­írás csak az esetleg katonai szolgálatra alkalmas lovakra terjed, az összehasonlítás az 1870-ki állapottal is lehetetlenné vált, mert az összes növendéklovak kiesnek az összcirásból. bika magyar fajta 31,702 színes fajta 14,722 Szintúgy elejtetett a sertések megszámláltatása, nemcsak mert a számlálás időpontja a lehető legalkalmatlanabb ép ezen állatfaj számbavételére, a mikor ugyanis a hízók országszerte már leölettek; hanem azért is, mert ez állatfaj tenyésztése rövid időközökben elannyira változik, apad és emelkedik, hogy tízévi összehasonlítás vajmi csekély érdekű képet nyújtana. Annál nagyobb gond volt a szarvasmarha összeírására fordítandó, mely ezúttal nemcsak nem és kor, de egyszersmind fajok szerint is elkülöníttetett. A. Sz.-István-birodalom ebbeli állatfajának végösszege következő: tehén 1.535,960 499,257 növendék­marha 1.463,132 404,124 jármos-ökör 1.033,720 119,671 Összesen 4.064,514 1.037,774 Összesen . . 46,424 Ebez járul még hizó-marha bivaly 2.035,217 1.867.256 1.153,391 '..102,288 115,286 93,804 Tekintve, hogy e létszám 1870-ben 5.279,193 darabra rúgott, úgy alig lehet az állattenyésztés ágának csak némi szaporodásáról is szólani, mert ez mindössze 32,185 darab, vagyis O. 6 0 0/ 0. Nagyobb és az állattenyésztés jövőjére jótékony hatást gyakorlandó emelkedést mutat a bikák száma, t. i. 13,741 darab, vagy 29. 6 1°/ 0. A magyar és szines (1870-ben külföldi) fajta közötti arány meglehetősen ugyanaz maradt, csak a bivalyok száma emelkedett 20,561 darabbal, vagy 21. 9 2 0/ 0-kal. Sokkal fontosabb hazai állattenyésztésünk kérdése, sem­hogy itt néhány viszonyt közelebbről is ne ismertessünk, ilyen a bikák és tehenek közötti arány; esett pedig egy bikára tehén: Magyarországban: :i Dunán innen . Dunán túl . a Duna-Tisza közén a Tisza jobb partján a Tisza bal partján . a Maros-Tisza közén Erdélyben H o r v á t-S zlavon országban a) polgári . b) katonai a magyar 30 1 • / 47 40 39 51 52 86 61 28 a szines faj­tánál 33 42 45 30 47 10 8 48 34 Az országban általában Erdély és a polgári Horvát-Szlavonországnak nagy bika­hiánya tehát itt is kiderül, bár némi javulás 1870-hez általá­ban mégis látszik, a mennyiben akkor a magyar fajtánál 74 a külföldi fajtánál 41 tehén esett átlag egy bikára. A jármos ökrök számára érdekes, — bár ezek 1870-ben külön össze nem Írattak s így összehasonlítás nem eszközölhető, Mind együtt . . . 5.311,378 — hogy egy pár jármos. ökörre átlag 38. 2 hold szántóföld esik, noha a külterjes mivelési Duna-Tisza közében 71. 5, némely alföldi megyében, mint Szabolcs-, Hajdú-, Torontál megyében 80, sőt 90 hold is jut egy pár jármos ökörre. A területhez és népességhez viszonyítva a szarvasmarhát, esik egy • kilométerre Magyarországban átlag 16, Horvát­Szlavonországokban 15 és 17 darab. Ezer lakosra amott 335, itt 338 és 444, az egész birodalomban átlag 340, mig 1870-ben csak 337 darab esett. A juhok szintén két osztályban voltak kimutatandók. Számuk a következő: magyar vagy erdélyi juh 3.774,746 birka vagy nemesitett juh 6.063.387 együtt .... 9.838,133 Ha ezzel szembe állítjuk az 1870-ki eredményt . . . 15.076,997 ugy a különbözet 5.238,864 darab, vagyis 34. !) 4°/ 0, melylyel Magyarország juhtenyésztése a lefolyt évtized alatt hanyatlott. E számokhoz azonban fér némi kétely s bár a hanyatlás kétségbevonhatlan, nagysága aligha derül ki e számokból, mert az állatszámlálás, melynek objectuma már vagyoni tárgy, nemcsak a lakosságnak adó­emelési gyanújával találkozik, de ritkán is fordittatik reá any­nyi gond, minő a személyek számbavételénél nemcsak méltán igényeltetik, de könnyebben ellen is őrizhető. A kecskék állománya 333,233 darab, 1870-ben volt 572,951 s így 239,718 darab, vagy 41. 8 4 0/o-nyi apadás mutat­kozik, melynek valóságához szintén férnek ugyan a fentebb ki­fejezett kételyek, de ha való is volna, mint az erdőtenyésztés legveszedelmesebb ellenségei, ez állatok létszámának megapa­clása épen nem sajnálandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom