Az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos házi állatok kimutatásával együtt (1871)
VII. A jelenlevő népesség miveltségi foka szerint
E számokból eléggé kitűnik, hogy a nöi népesség műveltségi állapota a férfiakéhoz képest mindenütt roszabb, a különbözet tevén Magyarországban . . . . . 7.84 p/ 0-ot Erdélyben . .. . . . . . 8.55 ,, Fiume és kerületében 13.51 Horvát-Szlavonországban . . . 7.8) „ A határőrvidéken 19.62 „ átlag pedig . . 9.68 °/ 0-ot a férfiak előnyére. Hogy az egyes országokon belől, legalább a törvényhatóságok határáig is némi rendszeresb áttekintést nyerjünk a népesség műveltségi állapotáról, miből jelesen a népoktatás állapotára is lehetne és méltán következtetni, szükségessé válik az egyes megyéket azon tényező sorszáma szerint sorozni, mely őket a sem irni sem olvasni tudók minél csekélyebb száma szerint megilleti. E sorozásnál egyelőre a szabad királyi és kiváltságos városok is a megyei összegek közé befoglaltattak, nehogy igazságtalan Ítéletre legyen alkalom szolgáltatva azon megyék irányában, melyek területén, nem ugyan külön törvényhatóságot képező városok léteznek, de a melyek mégis inkább városi — s ennélfogva méltán követelhetőleg miveltebb elemeket birnak falaikon belől. Hogy azonban egyúttal a nők műveltségi foka is kitűnjék ezek megfelelő százaléka az átlagos százalék mellé szintén jegyeztetett. ' A megyék sorrendje következő: 229 Aus diesen Zahlen geht deutlich genug hervor, dass der Bildungsgrad der weihlichen Bevölkerung im Verhältnisse zu dem der männlichen überall geringer ist, der Unterschied beträgt : In Ungarn . . . ' 7.84 „ Siebenbürgen . "8.55 , „ der Stadt Fiume und ihrem Gebiete . . 13.51 , , Kroatien und Slavonien . . . . . 7.81 , „ der Militärgrenze . 19.62 ,, im Durchschnitte daher . 9.68 °/o zu Gunsten des männlichen Geschlechtes. Damit man innerhalb der einzelnen Länder wenigstens bis zu den Jurisdiktionen hinab eine sistematische Uebersicht über den Bildungstand der Bevölkerung erlange (woraus man insbesondere und billigerweise auch auf den Zustand des Yolksschul-Unterrichtes schliessen könnte), ist es nötliig, die einzelnen Comitate in jener Reihenfolge aufzuführen, welche ihnen nach der geringsten Zahl derjenigen Personen zukömmt, welche weder lesen noch schreiben können. Bei dieser Aneinanderreihung wurden vorläufig auch die königl. freien und privilegirten Städte in die Comitatssummen einbezogen, um nicht Veranlassung zu einer unrichtigen Beurtheilung derjenigen Comitate zu bieten, auf deren Gebiete Städte liegen, welche wohl keine besondere Jurisdiktion bilden, aber demungeachtet mehr städtische und daher, wie man mit Recht schliessen kann, gebildetere Elemente in ihren Mauern enthalten. Damit indessen auch der Bildungsgrad der Frauen hervortrete, wurde das entsprechende Percent derselben neben den absoluten Zahlen ebenfalls aufgeführt. Die Reihenfolge der Comitate ist nachstehende : 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. A rr • 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. I. Magyarország-Erdélyben. In Ungarn und Siebenbürgen. Mosony megyében. Im Comitate Wieselburg Sem irni sem olvasni nem tud. Es können weder lesen noch schreiben. Oedenburg Gömör . Torna . . Wesprim . Raab . . Liptau Pressburg . Komorn . Hont Tolna . Sohl . . Weissenburg Békés . Eisenburg . Pest . . . Sopron Gömör Torna Veszprém Győr Liptó Pozsony Komárom Hont Tolna Zólyom Fehér Békés Vas Pest Hajdú-kerületben. lm Haiduken-Distrikte Esztergom megyében, lm Comitate Gran Borsod „ „ , ' Borsod Nógrád „ / p „ Neograd Turócz ' „ n » Turocz .' . . . . Baranya „ ,, • ,' Baranya . . . . . Nyitra , , „ Neutra Bars „ , , Bars Somogy ' , „ . . Somogy . ... . Jász-Kun kerületben, lm Distrikte Jazigien u. Kumanien Abauj megyében. Ím Comitate Abauj Árva - , , , Árva . • . . ' . Szepes megyében.*) lm Comitate Zips Segesvárszékben. Im Stuhle Schässburg Besztercze vidéken. Im Distrikte Bistritz Kőhalom székben, lm Stuhle Reps Brassó vidéken. Im Distrikte Kronstadt ...'... Nagy-Sink székben. Im StvTüe Gross-Schenk . . . . ' . Medgyes , , Mediasch Heves megyében. Im Comitate Heves . Csongrád megyében. Im Comitate Csongrád . . Csanád „ „ „ Csanád ...... Zala „ „ „ Zala Szabolcs , , „ Szabolcs Bács „ „ „ Bács Szeben székben, lm Stuhle Hermannstadt Udvarhely székben, lm Stuhle Udvarhely Bihar megyében, lm Comitate Bihar . . . . . . . Trencsén „ lm Comitate Trentschin ...... Zemplén „ „ ^ Zemplin Sáros * „ n Sáros Torontál „ „ Torontál Szatmár « „ „ Szatmár... . . . . . Uj egyház székben. Im Stuhle Leschkirch Háromszékben, lm Stuhle Háromszék Temes megyében. lm Comitate Temes Maros székben. Im Stuhle Maro* Bereg megyében. Im Comitate Bereg Aranyos székben. Im Stuhle Aranyos Ung megyében. Im Comitate Ung ........ Kraszna megyében. Im Comitate Kraszna Csik székben. Im Stuhle Csik . ; Arad megyében. Im Comitate Arad ........ Szászsebes székben. Im Stuhle Mühlbach Kolozs megyében- 2» Comitate Kolos . Szerdahely székben. Im Stuhle Reussmark átlag a nők közül im Durchschnitte von den Frauen 16.88% 19.16% 22.16 „ 25.34 „ 22.56 „ 23.30, 28.78 „ 29.49 , 29.25 „ 33.40 „ 29.95 „ 34.35 , 30.30 „ 32.89 , 32.87 „ 37.71 „ 33.06 „ ' 37.92 , 33.10 „ 35.67 „ 33.56 „ 39.46 , 33.61 n 35.69 „ 34.30 „ 39.06 , 34.69 „ 37.711 34.96 „ 38.63 , 36.50 „ 42.21 , 36.71 „ 39.7i n 36.97 „ 40.99 „ 40.li „ 43.06 „ 40.14 „ 39.70, 41.0, 42.79 , 41.24 „ 44-34 „ 42.21 „ 46^14 „ 42.30 „ 43.68 „ 43.12 „ 46.20 , 43.27 „ 46.52 „ 43.49 1 47.49 „ , 44.13 „ 46.38 , 44.53 fj ' 45.83 , 44.73, 47.86 , 46.25 „ 47.81 „ 48.72 „ 51.61 „ 49.88 n 57.40 , 50.23 „ 55.11 „ 50.95 „ 54.93 „ 52.89 T 54.70 „ 55.77 „ 61.71 , 55.88 „ 61.36 , 56.69 „ 60.42 , 56.69 „ 62.72 „ 58.01 „ 64.66, 59.21 „ 65.03 „ 59.81 „ 67.23 „ 59.94 „ 62.20 , 6O.71 „ 64.0, 61.10, 64.94 „ 63.61 „ 65.35 , 64.50, 70.10 , 66.59 , 72.38 . 68.70 , 76.27-, 69.93 „ 76.77 , 70.82 , 76.69, 72.62 , 81.60, 73.53 P 79.08 , 75.60 „ 84.60 , 77.06, 8O.10 , 79.31 , 81.81, 79.34, 84.16, 79.40, 83.16 „ 79.90, 85.28 „ 80.90 , 83.86 „ 8I.0, 86.30 „ *) A XVI Szepesi várossal együtt. ^ Samt der XVI Zipser Städten. NÉPSZÁMLÁLÁS. 58