Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (26. évfolyam, 2021)
Nagy Iván: A Csallóközi Múzeum első múzeumpedagógiai terve
A Csallóközi Múzeum első múzeumpedagógiai terve dagógia elsődleges céljaiból következnek, ugyanakkor éppen a múzeumpedagógia sajátos voltából következnek. A múzeumban ugyanis tényleges oktatás folyik, de az érdeklődés felkeltése úgy érhető el, hogy az ne az iskolai tevékenység látszatát keltse?1 22 „A múzeumpedagógus feladata az iskolán kívüli ismeretszerzés, ismeretközvetítés sajátos, múzeumban megvalósuló formájával foglalkozó pedagógiai elmélet és gyakorlat alkalmazása, azaz közvetítő tevékenység az intézmény és a gyermek- meg ifjúsági korosztály között. Mivel a fiatal korosztály a befogadó, és a távolabbi cél az lenne, hogy felnőttként visszatérő érdeklődő látogatóvá váljon, a pedagógia elveit kell alkalmazni úgy, hogy ne kötelező iskolai tevékenység látszatát keltse a foglalkozás. Egyszóval játékosan, élvezhetőén, de mégis tartalmasán teljen a múzeumban töltött idő, ami miatt máskor is érdemes visszajönni.” (Burány Katalin: Múzeumpedagógia. 60.) 23 „Az újdonság megismerése és felfedezése a legfontosabb motiváció egy kiállítás felkeresése során“ (Birs Éva) 24 Hadnagy József 4. Az ilyen típusú oktatás természetesen nem idegen a pedagógia számára, ide tartoznak a rendhagyó történelemórák, iskolai kézműves foglalkozások stb. A múzeumpedagógia csak annyiban más, hogy alkalmazkodik az adott múzeum gyűjteményéhez, vagy az általa fontosnak vélt témához. E munkának nem célja a múzeumpedagógia elméletének és gyakorlatának elemzése és általános bemutatása, ezért itt csak megemlítek olyan fogalmakat, mint múzeumi élmény, múzeumpedagógiai óra, múzeumi foglalkozás, feladatlapok használata, ún. búvárterem kiépítése, látogatói elvárások?* * 3 , előkészítő és lezáró óra, múzeum és iskola közötti együttműködés14 stb. A Csallóközi Múzeum múzeumpedagógiai projektjének célcsoportja és céljai A Csallóközi Múzeumot évente mintegy 13000 látogató keresi fel. A látogatók legnagyobb csoportját a gyermekek alkotják, akik óvodai vagy iskolai csoportba rendeződve, szülő vagy iskolai pedagógus kíséretében érkeznek. Céljuk pedig az, hogy múzeumpedagógusok, valamint pedagógusok irányításával és segítségével, élmények közepette különféle ismeretekhez jussanak. Múzeumi