Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (26. évfolyam, 2021)

Marczell Enikő: A végtelenbe bontakozó élet. Dr. Marczell Mihály keresztény nevelésszemlélete

Mgr. Marczell Enikő

asságával: mert sem a porszemnek, sem a csillagnak önmagáról nincs tudomása, nem bírja azt mondani: én. Egyik sem szuverén egyéniség. Öngyarapításra nem képesek. A virágszirmokat bontogató belső erők munkáját látva tudjuk, hogy nem tudatos fejlődésről van szó: a természet, a vegetatív életerő dolgozik. Bár az élet törvényei az embert is kötik, mégis felette áll a föld törvényeinek, szüntelen törekedhet előre. Istentől kapott lelke az örök élet hordozója. A léleknek van kezdete, de nincs vége. Az „én” képes csupán a végesség korlátái fölött törni a végnélküliség felé. „Én vagyok az igazi érték, ki, mint égi követ, Istentől jöttem, az Istennel járok és az örök világban Istennel újra találkozom.”25

25 Uo. 105.

26 Uo. 54.

27 Uo. 55.

Marczell elveti a szabad akaratot tagadók, az élettani és/vagy lélektani determinációt hirdetők elképzeléseit, hangsúlyozva: ahogy a testi életadottságok formálhatók, úgy szellemi téren is tanítható az ember. Nevelhető erkölcsi és a vallási érzéke is. „Mindenkiben megvan a vágy a végtelenség felé, de ennek alanyi kiépítése az egyes emberekben más és más. A vallás tárgyi tartalma lehet azonos: a lélekhez való közeledése is ugyanoly erős. A vallás tárgyi tartalmát azonban másképpen éli az egyik és másképpen a másik.”26

Vagyis: „Minden ember másként hangolt, de minden egyes felhangolható az élet felsőbbrendű muzsikájára.”27

A lélektani deterministák állítása szerint választásunk és döntésünk szabadsága megkérdőjelezhető, ha úgy tetszik, csupán képzeletünk játéka. A valóságban úgyis mindig a számunkra legjobbat választjuk: a vasóra helyett az aranyból készültet. Viszont, ha választásunk mégis a vasórára esne, csakis azért tennénk így - mondják a deterministák -, hogy szerénységünket bizonyítsuk. A szabad döntés lehetősége mellett érvelő felelhetné, hogy a választott tárgy nem önmagában hordozza nagyobb jó voltát, hanem mi minősítjük annak, számunkra nagyobb érték. Éppen ebben a személyes döntésben rejlik az akarat szabadsága. A szabadon minősítés lehetősége emberi természetünkből adott, mely tény felveti a nevelhetőség kérdését, sőt, a nevelést egyenesen szükségessé teszi. Arra a rousseaui véleményre, hogy a kulturális élet nem szolgálja az ember boldogságát, válaszolhatnánk, hogy valóban igaz: nem biztos, hogy a megnevelt ember boldogabb kevésbé kibontakoztatott tehetségű társánál. Mégis, összes igénye közt harmóniát keresve, munkálva a lélek minden tehetségét, saját lelkiségének megfelelően min