Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (26. évfolyam, 2021)
Marczell Enikő: A végtelenbe bontakozó élet. Dr. Marczell Mihály keresztény nevelésszemlélete
A Végtelenbe bontakozó élet. Dr. Marczell Mihály keresztény nevelésszemlélete téri biztosa lett. 1916-tól két éven keresztül tábori lelkész az olasz fronton. Frontszolgálatáért a papi érdemkereszt első osztályát kapta. Végakaratát tiszteletben tartva, 1962-ben tábori lelkészi stólájával együtt temették őt el. Közvetlenül a háború után, 1918-ban az esztergomi szeminárium lelki igazgatója és teológiai tanára. 1919-től a pesti Szent Imre Főiskolai Kollégium igazgatója. Az Országos Magyar Katolikus Főiskolai Diákszövetség egyik létrehívója, az 1924-es Pax Romana-kongresszus szervező-irányítója. 1930-tól 1950-ig az Angolkisasszonyok Tanárképzőjét és a hitoktatóképző Ward Kollégiumot igazgatta. A Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán 1928-tól magántanár, 1936-tól nyilvános rendes tanár, 1944-45-ben a kar dékánja. Tóth Tihamér örökébe lépve az egyetem lelkipásztorkodástan professzora, és 1938-tól a Központi Papnevelő Intézet rektora lett. 1945-ben Mindszenty József érseki biztosa az ostromlott Pesten. Az ország utolsó hercegprímása emlékirataiban így ír erről a megpróbáltatásokkal terhes időszakról: „Magam sokat tartózkodtam a fővárosban, mivel ott voltak a magyar katolicizmus hitéleti és kulturális központjai és ott élt egyházmegyém híveinek nagyobb része. A prímási palotának, amely tulajdonképpen csak egy nagyobb polgári ház, volt egy-két lakható helyisége a háborús romhalmaz között. Én meg voltam elégedve azzal, ami volt. Marczell Mihály szemináriumi rektornak mondottam akkor: - Ügy van rendjén, hogy a romország prímása romházban lakjék.”7 7 Mindszenty József: Emlékirataim. Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest, 1989. 93. Ezekből a nyugtalan időkből a Marczell Mihály hagyatékát feldolgozó Dr. Péch Mária központi szeminaristák emlékeiből idézi meg a rektor alakját: ,A háborút tapasztalt, bölcs és higgadt Marczell atya a legnehezebb helyzetről is világos képet adott, és pontosan közölte magatartásunkra és a házra vonatkozó rendelkezéseit ... Közismert, hogy Marczell rektor úr sok menekültet is befogadott... Körülbelül 50-60 személy lehetett köztünk ... 1944. december 27-én Marczell atya adta ki a jelszót: ‘ti a hősök nemzedéke vagytok’ - akik ugyanis mindent kibírnak -, és ezzel megkezdte velünk a második, az ún. ‘pince-fél évet’. Marczell atya nagyon sok élelmet kapott a városból a lelki gyermekeitől. Mi hordtuk szét a beteg papoknak, sokgyermekes családoknak ... Marczell atya mint a pesti rész érseki helytartója ünnepi kanonoki ruhájában tiszteletét tette Zemercev szovjet városparancsnoknál ... Engedélyt és kiutalást kaptunk építőanyagra is ... Nagy dolog volt az, hogy a Hittudományi Kar hallgatói a helyükön maradtak. Semmi