Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (24. évfolyam, 2015-2019)

Marczell Enikő: Kisudvarnok. Krónikás feljegyzések egy csallóközi kisközség múltjáról, jelenéről

Kisudvarnok. Krónikás feljegyzések egy csallóközi kisközség múltjáról, jelenéről A régi közjegyzői hivatal ma közösségi ház Makki Márta iskolai Kabóca bábcsoportja „tengereken bolygott” Wagner hollan­dijával, gyöngy időben Weöressel „vándorolt”, Balázs- Bartók mesefájából király­fit „faragott”, és díjakat nyert a Duna Menti Tavaszo(ko)n. Később Valkai Anett, azután Szabó Júlia és Fehér Anna is irányította az intéz­ményt. Ma Bukta Varga Tünde Kisudvarnok iskolájának igazgatónője. Tanítóik vezetésével a kisdiákok megvidámítják a falu közösségi életét. Tavasz­­szal májusfát állítanak, s adventi koszorút készítenek tél elején... Szorgosan gyűj­tögetett élményeik boldog gyermekkori emlékek lesznek talán egyszer. így re­méljük. „Addig van nép, míg dala van”, mondta Kodály, megalapították hát Kisudvar­­nokon 2002-ben a Pünkösdi Rózsa Népdalkört, Orbán Gyula vezetésével. Helyi és csallóközi gyűjtésű népdalaikat igen nagy sikerrel énekelik azóta mindenütt. 2005 őszén is kiváló minősítéssel szerepeltek, mikor a Nemzetközi Palócgálán jártak. Ma Kálmánné Baranyai Zsuzsa irányítja a népdalkört. Hagyományt teremtettek a Nemzetközi Pünkösdi Bor- és Népzenei Fesztivált, amit megrendeznek minden esztendőben. Összegyűlnek ilyenkor az értékőrző népdalkörök határon innenről meg túlról, és végigsétálnak a falu utcáin vidám énekszóval, pergő muzsikával. A házigazda kisudvarnokiak mindig finom fala­tokkal teli tálakkal, jóféle borral fogadják a nótás kedvű felvonulókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom