Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (24. évfolyam, 2015-2019)
Gaučík István: Egy folyamat állomásai: Dunaszerdahely pénzintézetei 1872-1913 között
Egy folyamat állomásai: Dunaszerdahely pénzintézetei 1872-1913 között chális” jellegűek voltak. A rendi társadalom vagyonos csoportjai, így a nagybirtokosok, nemesség, kereskedő polgárság, egyházak és szerzetesrendek, melyek tőkefelhalmozásra képesek voltak, vettek részt az ügyletek lebonyolításában, mint hitelezők vagy kölcsönfelvevők. Intézményes hitelnyújtó helyek is működtek, mint a családi, nemzetségi vagy éppenséggel egyházi-szerzetesi, egyleti és városi pénztárak, az egyházi és világi alapítványok, megyei árvapénztárak, magánbankházak és pénzváltók, káptalanok és közszolgálati alapok. Viszonylag stabil 5-6%os kamatozást nyújtottak. Ezek fényében tehát inkább töredezett, mint integrált hitelrendszerről beszélhetünk.2 2 Eckhardt Ferenc: A magyar közgazdaság száz éve 1841-1941. Posner Grafikai Műintézet R. T., Budapest 1941. 17. Grünwald Béla: Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei és következményei a rendi Magyarországon 1790- 1848. Dunántúli Egyetemi Nyomda, Pécs 1927. 55-61,148-156. 3 Grünwald Béla: Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei és következményei a rendi Magyarországon 1790-1848. Dunántúli Egyetemi Nyomda, Pécs 1927. 8-9. 4 Szlemenits Pál: Közönséges törvényszéki polgári magyar törvény. III. kötet, Snischeck Károly G. betűivel, Pozsony 1823. 186. 5 Czuczor Gergely - Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. II. kötet, 1. rész, Emich Gusztáv, Pest 1862. 644. Grünwald Béla: Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei és következményei a rendi Magyarországon 1790-1848. Dunántúli Egyetemi Nyomda, Pécs 1927. 20. Homoki-Nagy Mária: Egy adóssági per története. In: Homoki-Nagy Mária (szerk.): A polgári peres eljárás történeti fejlődése Magyarországon. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged 2013. 98. Magyarországon, a modern bankrendszer előtti korszakban, a feudális, lassan kapitalizálódó gazdasági viszonyok között a birtokosok a hiteleket túlnyomórészt a földvásárlásokra és a földbirtokok megőrzésére fordították. Az ipari és mezőgazdasági beruházásokra és üzemek alapítására, azok működtetésére szánt hitelek csekély vagy éppen kisebb hányadot tettek ki.3 4 A fő- és a köznemesség részére a hitelnyújtás két eszköze állt rendelkezésre, az adóslevél és a birtok zálogba adása. A legelterjedtebb az adóslevél volt, melyet vagy a kötelezvények (régi nevén kötelező levél vagy literae obligatorialesj alkották, vagy az ún. charta bianca-áf illetve alba-V (ezeket fehérlevélnek vagy üreslevélnek is hívták5 ). A kötelezvény - az 1729: XXXVII. te. alapján - tartalmazta az adós nevét, a felvétel helyét, a felvett összeget, annak kamatát, a visszafizetés feltételeit és idejét. A kölcsönt szinte mindenki igyekezett ércpénzben meghatároz
