Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (19. évfolyam, 1995)
Kaprálik Zsuzsanna: Teknővájás Nyáradon. Egy kihalófélben lévő mesterség nyomában
Kaprálik Zsuzsanna: Teknővájás Nyaradon. Egy kihalófélben lévő mesterség nyomában A Csallóközi Múzeumnak 1995 májusában egy kihalófélben lévő mesterségről, a teknővájásról sikerült videofilmét készítenie. A nyáradi (Nárad) 80 éves Tar Sándor bácsi a mai napig űzi e mesterséget. Tar Sándor az egyik legsokrétúbb paraszt-mesterember és az egyik legjobb adatközlő a Csallóközben. Vesszőkosarakat és kasokat, vessző- és cirokseprűket, kukoricalevéltáskákat is készít, de ért a nádmunkához és a famegmunkáláshoz is. A múltban teknökön kívül fatálakat, kapa-, fejsze- és kaszanyeleket is készített. A Csallóközi Múzeum Tar Sándoron kívül nem tart nyilván több teknövájót a Csallóközben. Ezért is tartotta annyira fontosnak a teknövájás egész munkamenetét megörökíteni az utókor számára. A néprajzi szakirodalom alig foglalkozik ezzel a témával. Takáts Sándor szerint a teknősök, teknővájók az elsők között álltak a régi fafaragómesterek között. Ezt a megállapítását a 16.—17. századi uradalmi összeírásokra és a jobbágyközségek urbáriumaira alapozza, amelyekben igen sok és sokféle teknőt talált. Ezekből arra következtetett, hogy a teknővájás a múltban nagyon sok embert foglalkoztatott. Mivel a fateknö nem szerepelt a céhbeli kézművesmesterek készítményei között, így bizonyos, hogy készítésével mindig képesítés nélküli specialisták foglalkoztak. A 16.—17. századból kevés az írott forrás e témában, így adatok hiányában nagyon keveset tudunk az akkori teknövájókról. Az viszont tény, hogy századunkban teknővájással leginkább cigányok foglalkoztak, s alig akadt egy-két parasztember, aki ezt a mesterséget megtanulta volna. A cigány teknővájók a múltban uradalmakban és olyan parasztgazdáknál vállaltak munkát, ahol fához is jutottak. Egész családjukkal vándoroltak. Rendszerint az erdőben telepedtek le, ahol kunyhót építettek csaáldjuknak. Élelemért dolgoztak a megrendelőknek. Nyáradon a múltban Tar Sándor előtt teknővájással senki sem foglalkozott. Századunkban vándor teknőscigányok elégítették ki a helyi lakosság igényeit. A faluban addig maradtak, míg volt munkájuk. A fát a megrendelőtől kapták, aki az elvégzett munkáért, a végtermékért pénzzel, terményekkel fizetett, ill. étkeztette a nála dolgozó mesterembert. A vándorcigányok apróbb, fából készült használati eszközöket (fatálakat, fakanalakat) is árusítottak. A teknővájást adatközlőnk ezektől a vándor teknőscigányoktól fiatalember korában (kb. 25—30 évesen) tanulta. A mesterséget elleste, s egy-két elrontott termék kárán önállóan sajátította el a teknővájás titkait. Sanyi bácsi őstehetségnek számít. Elbeszélése szerint a kezében és a szemében érezte a teknő méreteit és alakját, s mindenféle „méricsgélés vagy kirajzolás“ nélkül tudta a fából szerszámai segítségével elővarázsolni a végterméket. A falu lakosaitól egyre több megrendelést kapott, s a hatvanas évektől, a teknőscigányok elmaradásával ő egyedül elégítette ki a falu és a környező falvak lakosságának igényeit. Első szerszámait a teknövájó cigányoktól vásárolta, majd a Szapon (Sáp) élő Horváth Sándor kovácsmesterrel készíttette el, A teknőhöz szükséges
