Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (18. évfolyam, 1994)

Mag Gyula: Harminc éves a Csallóközi Múzeum

életének formái, a csallóközi gazdag televényben gyökerező folklór, a valamikor szinte önmaguktól termett, a virág színével és illatával pompázó népköltészeti alkotások: mondák, mesék, nóták, közmondások öszszegyűjtése, a régi fonőházi kukoricafosztási tréfák, vendéghívó rigmusok maradványainak feljegyzése egyre sürgetőbb feladat, hiszen a rohamosan fejlődő technika szinte teljesen kipusztítja az ősi népi alkotásokat, s ma már legfeljebb a falvak legöregebb emberei tudnának, tudnak erről mesélni. Ugyanaz a helyzet a néprajzi anyag más területein is, pl. az építészetben. Az idők folyamán, de különösen az ötvenes évek után — szinte teljesen megváltozott a falvak képe. Már csak itt-ott áll régi ház az ősi építkezési forma beszédes emlékeként. Hasonlóan csak elvétve találni régi háztartási és gazdasági eszközöket, népviseleti darabokat, de még nehezebb az írott anyag, a régi okiratok, adománylevelek és egyéb a községre vonatkozó adatok gyűjtése.

Külön fejezetet érdemelne a hajdani csallóközi céhek: a csizmadiák, fazekasok, kovácsok, kádárok, mézeskalácsosok, szíjjártók, takácsok stb., valamint az aranymosók és a halászok történetének feldolgozása. Volt egy speciálisan csallóközi céh, a juhászoké. Céhszabályaikat még Mária Terézia apja III. Károly szentesítette a XVIII. század elején.

A csallóközi halászatnak már külön történelme van. E- lég talán utalnunk a Khín Antal halászattal foglalkozó tanulmányaira és arra az első múzeumot megalapozó halászati gyűjteményre, amely nagyszerűen szemléltette a halászmesterség minden mozzanatát. Sajnos ez a gyűjtemény teljes egészében elveszett, s most kétsze-Céhláda az 1796-os évből

Cechová truhia z roku 1796 résén is fontos minden olyan adat és tárgyi emlék összegyűjtése, '°’v a csallóközi ember és a víz ma már szinte teljesen kivesző ősi viszonyára vonatkozik.

Khín Antal szerint a Csallóköz „a magyarságnak klasszikus, miniatűr darabja. Földrajzi arca kicsiben az őshazák képe“. Erre a megállapításra vet fényt a helynevek eredetének kutatása, amely mind néprajzi, mind történelmi szempontból elengedhetetlenül szükséges munka. Egyébként a csallóközi tájtörténeti kutatás még ma is érvényben lévő két alapelvét még 1929-ben fogalmazta meg Balogh Edgár, A csallóközi ember történelme című tanulmányában. E szerint:

„1. Fő feladat a csallóközi magyarság gazdasági és műveltségi viszonyainak, mégpedig mind a mai helyzetnek, mind a régebbi viszonyok mindenütt fellelhető, eddig még kellőképpen nem értékelt emlékeinek tapasztalati úton való megismerése.

2. Lépést kell tartani a modern történelmi, néprajzi, nyelvészeti és társadalmi kutatás eredményeivel. Ki kell nevelni a csallóközi népben a