Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (17. évfolyam, 1993)

Liszka József: Közös kenyérsütő kemencék a Kisalföldön

rolt kemencék formailag mind közeli rokonai a Csallóközből és Szigetközből bemutatott típusnak.

Gunda Béla már idézett tanulmányában bemutatja az Ipolyi által leírottakat (kiegészítve a Khín Antaltól levélben szerzett újabb értesüléseivel), ill. a Timkó György által bemutatott kisbodaki kemencéket is. Mivel ő funkcionális szempontból közeledik a kérdéshez (tehát a kemencék közös-mivolta a fő szempont számára), Kárpát-medencei szemléje során is, formától függetlenül, a közös kenyérsütő kemencékre vonatkozó adatait sorakoztatja föl. Kérdésesnek tartja, hogy a magyar nyelvterületen elterjedt közös kenyérsütő kemencék történeti szempontból összefüggésbe hozhatóak-e egymással (GUNDA 1972, 222). Mivel a funkció oldaláról közeledik a kérdéshez, nem lát szoros összefüggést a szóbanforgó kemencék és a régészeti ásatások nyomán felszínre került Árpádkor!, szabadban álló agyagkemencék között, mivel a feltárásokból nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ezek vajon közös rendeltetésünk voltak-e (GUNDA 1972, 223). Ezzel szemben Barabás Jenő, aki formai szempontok szerint közeledik a problematikához, a szabadban álló, boglya alakú, sárból-agyagból készült kenyérsütő kemencéket Árpád-kori előzményekből vezeti lg (BARABÁS—GILYÉN 1987, 95). Mivel mi is inkább formai szempontból vizsgáljuk a kérdést, ez utóbbi feltevésre hajiunk. Véleményünk szerint közvetve Timkó György leírása is ezt igazolja, aki ugyanolyan formájú kemencéket mutat be egyrészt mint közöset, másrészt mint magánhasználatban, magánterületen lévőt (TIMKÖ 1905. 1881. Az egykor magánkézen levő kenyérsütő kemencék bizonyos társadalmi-gazdasági-szociális (tűzrendészed) hatásokra idővel közösekké válhattak úgy, hogy közben a rég formájukat megőrizték. A fejlődésnek ezt a lehetséges menetét sem szabad természetesen általánosítani (vö. GUNDA 1972, 222-223 erdélyi szász és sz'epességi példákkal).

Ami a kisalföldi boglya formájú, sárból-agyagból készült, szabadban álló kenyérsütő kemencéket illeti, reájuk az Arpádkortól vannak adataink (vö. NEVIZÁNSZKY 1993). A következő halvány adatunk egy 1627-es boszorkányper anyagában található, amelyben valamilyen (szabadban álló) „sütő kemenczere“ történik utalás Lakszakállason és Alsó- Gelléren (RÖMER 1861, 178, 231). Csallóközcsütörtökröl először Korabinsky János Mátyás közöl egy halvány adatot szabadban álló (milyen formájú?) kenyérsütő kemencékről (KORABINSKY 1786, 101), majd lényegében ugyanennek a munkának magyar nyelvű fordításában Vályi András. „Kenyér sütő kementzéik a’ házaktól különösen elválasztva az úttzák mellett helyeztettek“ (VÁLYI 1796—99, I. 446) — írja.

Egy régészeti mentőásatás során Kisgyarmaton e> sorok szerzőjének sikerült egy köralaprajzú, szabadban álló kemence maradványait feltárnia (6. kép). Az egészében jellegtelen kisérőanvag alapján az objektumot a 19. század elejére, esetleg a 18. század legvégére keltezhetjük (LISZKA 1983).

Szlovákia Néprajzi Atlasza is felvette kérdései közé .a problematikát, de mivel a kérdésfelvetés már önmagában félreérthető volt, maga az eredmény is kétséges/1 A szabadban álló kemencék formájára vonatkozóan (kisérőrajz nélkül!) két lehetőséget kínáltak; szögletes vagy boltozatos, kupolás típus volt-e a jellemző? Nos, a gyűjtök a szögletes, téglalap alaprajzú, boltozatos kiképzésű, századunk első harmadától elterjedt típusokat valószínűleg a második kategóriába sorolták.5 Így