Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (16. évfolyam, 1992)
Zsigmond Tibor: A Dunaszerdahelyi Katolikus Legényegylet
Ennek természetes következménye az lett, hogy a legény mesterével és viszont, általában mint ellenség állanak szemben vagy legalábbis egyéb kötést és kötődést, mely őket összetartaná, összefűzné — az önérdek viszonyán kívül — nem ismernek. Aztán a következőképpen folytatja: „Tizenkét éves vagy még fiatalabb legénykék, felszabadulván, egészen magukra hagyatnak, magánszállásra járnak, gyakorlott tivornyatársakkal együtt töltik az időt, s így haladván a gonosz pályán, tiporják a szemérmetességet; és sokaknál az isteni tiszteletnek elhanyagolása, hithidegség, hitbecsmérlés, részegség, káromkodás, és az, amit szent Pál szerint neveznünk sem illik, — továbbá különféle nyavalyák, koldulás vagy lopás, amint jő, s több ilyesmi lesz a vándorlásnak tüskekoszorúja. Pedig ahány legény, annyi mester és családatya a jövőben! Városaink telvék mesterlegényeinkkel, s ezek között igen sok van olyan, aminőtt itt említettem. Kik a társadalom baján őszintén segíteni akarnak, általánosabb gyógyszert nem használhatnak, mint a nagyravágyás és fényűzés, az önzés és kincsszomj, s a kéjvadászat helyébe az igaz vallásosság ültetését. Ki az imént felszámlált gonosz gyökereket kigyomlálná avégböl, hogy helyökbe a hit csemetéit ültesse, az volna a szó legnemesebb értelmében az igazi radikal. De az a munkák munkája.“0 Ezután áttér a katolikus mesterlegények társulatának alapos megismertetésére, részletesen leírja annak megalakulását, terjedésének adatait, közli alapszabályainak, szervezetének vázlatát. „Hogy az egylet — fejezi be mondanivalóját a szerző — kellő befolyást gyakorolhasson az erkölcsileg kifáradni kezdett kézműves osztályra, kell, hogy az minden városba behozhassák, hogy így kik egy helyütt tagjai voltak a társulatnak, más városba utazván, a kezdett jót folytathassák. Ki-ki látja, mily nagy haszonnal van az egylet, és mégis ez üdvös egyletnek is megvannak a maga ellenségei, a hitbecsmérlők, az anyagi hasznot vesztett szálloda-atyák s a korcsmárosok; de ezekre nem kell hallgatni, mert a lélek több, mint a test. Az intézet most kezd sarjadozni. Adja Isten rá szent áldásának harmatját, hogy minél előbb szilárdítsa meg, s növekedjék nagy fává, melynek árnyában nyugodalmat találjon az erkölcsileg halni készült osztály . . . Nem kételkedni, hazánkban is lesznek, kik a leírt társulat létrehozásán fognak működni; hisz ügyes és jóakaratú egyének nálunk is vannak. A haszon igen nagy a társadalomra nézve.“7 Már e cikket megelőzőleg közölt a „Kath. Christ“, a budapesti német katolikus lap ismertető cikkeket a katolikus legényegyletről. Szerzője Kornél Benedek pozsonyi káplán volt, aki később a pozsonyi egylet első elnöke lett. A „Kath. Néplap“ már 1853 kora tavaszán ily bevezetéssel közli a katolikus legényegylet alapszabályait: „Miután biztos tudomásunkra esett, hogy Magyarhon több városában is készületek tétetnek a mesterlegény-egyletek behozatalára: kedves dolgot vélünk tenni, ha a bécsi mesterlegény-egyletek alapszabályait közöljük.“ De különösen a „Religio“, egyházi és irodalmi folyóirat igyekezett minden kínáló alkalommal népszerűsíteni a katolikus legényegylet eszméjét és igyekezett előkészíteni annak megvalósítását. Sajnos, azonban a legtöbb cikk névtelenül jelent meg, így azok szerzői helyett a lap akkori szerkesztőjének, Danielik Jánosnak nevét tudjuk csak megemlíteni, akiről köztudott volt, hogy szenvedélyesen buzgólkodott az eszme térhódításánál. Különösen gazdag enemű cikkekben a Religio 1853. évfolyama. Töb
