Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (16. évfolyam, 1992)

Kaprálik Zsuzsanna: A népi halászat hagyományos eszközei Vajkán és Keszölcésen

Rybolov s cerenom — „gránittápli“

Halászat gránittáplival

az ólomlemezeket, amelyek két végét kalapács segítségével összeütötte. A két inat egyszerre állították be, kb. 20—30 cm-re helyezve el egymástól párhuzamosan a párákat és az ólmokat is, majd a háló szélszemeit kenderfonal segítségével hozzákötötték az inakhoz. A hozzákötést 40—50 cm hosszú hálókötőtű segítségével halászcsomók alkalmazásával végezték. Az egyes felvarrások közti távolságot punt -oknak nevezték. „A- hogy a kötelet állítottuk be, puntoknak monták észt a közit e. Minden punt közé ahogy raktuk, nos vártuk föl a kötélre a hálót, bizonyos vastakságú zsinórral vót az úgy odavarva. A para főn, az ólom is lent, közvetlen az inra, nos ahogy állítottuk be> a hosszúságot, nos kezdem beállítanyi alul egyformán a tetejivel, mer akkor srégbe lett vóna.”3)

A háló felső és alsó ina a háló mindkét végén egy-egy 130 cm-es rúdhoz, az ún. apatyúhoz volt rögzítve. Az apatyú alja kétágú villához hasonlított, amely egy akácfaágba volt ágyazva. így az apatyú alja háromszög alakot kapott. Ebbe a háromszögbe téglát vagy nagyobb kődarabot, nehezéket ékeltek, amely biztosította, hogy a háló alsó része a vízfenéken maradjon. A felső és alsó inat mindkét oldalon az apatyúkhoz rögzítették. A háló béső vígi-n [a hálónak az a része, amelyet a folyóvízbe bevittek) elhelyezkedő apatyú alsó és felső vége egy-egy lyukkal volt ellátva, ezekbe csomók segítségével rögzítették mind a felső, mind az alsó inat. A háló külső felén (a folyóparton maradt részen) található apatyú esetében alul szintén egy lyukba fűzték az ólmos inat, míg a párás inat csak egy hurok segítségével erősítették az apatyú felső végéhez. Az apatyú felső végén elhelyezkedő vágás akadályozta meg a párás ín lejjebb csúszását. A háló belső felén található apatyúhoz volt