Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (16. évfolyam, 1992)
Liszka József: Hagyományos gazdálkodás a Kisalföld északi felén
rabban kevesebb figyelmet szenteltek. Szórványos adatközléssel inkább csak a nyolcvanas évektől számolhatunk (pl. ANGYAL 1987; CSÓKÁS 1988; GEDAI 1982; LISZKA 1986; 638—639 stb.j. Ismerve a térség egykor folyóvizekkel, holtágakkal, mocsarakkal tarkított vizenyős természetföldrajzi képét, teljes joggal és bizonyossággal feltételezhetjük, hogy a fenti foglalkozási ágak szerepe a múltban jóval nagyobb lehetett mint a néprajzi kutatási módszerekkel elérhető időszakban. A 19. század végi nagyarányú folyószabályozások, ármentesítő munkálatok, mocsárlecsapolások a viziélettel kapcsolatos zsákmányoló gazdálkodás végét jelentették. Ezt követően egy ideig továbbra is. jelentős szerepe maradt az ártéri rétgazdálkodáshoz k pcsolódó állattartásnak (vö. ANGYAL 1988), s egyre erőteljesebb szeredet kapott a szántóföldi földművelés (FEHÉRVÁRYNÉ 1988; LISZKA 1986; 642—643; MACHNIK 1935; SÁNDOR 1989 stb.j. Bizonyos térségek (a Vág-mente, ill. Szene környéke) birtokviszonyai és talajadottságai nem kedveztek a nagybani gabonatermesztésnek. Ezeken a területeken a lakosság már a múlt század végétől, de nagyobb mértékben inkább századunk első felében a zöldségtermesztésre szakosodott. (vö. KAHOUNOVÁ—DRÁBIKOVÁ 1984; KRUPA 1970 stb.j. Ehhez a termelési ághoz az értékesítésnek egy sajátos — házalás és piacozás útján történő — módja kapcsolódott (vö. LISZKA 1988). A szőlő- és gyümölcstermesztésnek nagyobb hagyományai elsősorban a tágabban értelmezett Alsó-Garam mentén érhetők nyomon, míg századunk húszas-harmincas éveiben a kisalföldi gyümölcstermesztés fellendítésére tett kísérletekre is vannak adataink (vö. Liszka 1986, 643). A gazdálkodáshoz kapcsolódó népi táplálkozás vizsgálatában is megszülettek az első eredmények (VARGÁNÉ 1990), sőt szlovák-magyar összehasonlító vizsgálatok is törrnnt k (SZÁN 71 1976). A fenti rövid szemle is érzékelteti, hogy a szórványos adatok, eredmények ellenére, a közös és átgondolt kutatási koncepció hiányában bajosan lehetne a témakör megnyugtató összefoglalására vállalkozni. Erre inkább az alább ismertetendő kutatási program megvalósulása után lesz remény. tekintettel arra, hogy a Kisalföldön működő vidéki múzeumokban (a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban, a komáromi Duna Menti Múzeumban, az érsekújvári és a galántai Honismereti Múzeumban, csak korlátozott számú néprajzkutató tevékenykedik, összegzésre alkalmas ismeretek szerzése érdekében kézenfekvőnek látszott egy közös tudományos kutatási program kialakítása. Miután a nyolcvanas évek közepén a komáromi múzeumból kiinduló, dr. Fehérváry Magdától származó kezdeményezés a többi hasonló intézményben is megértésre talált, a munkálatokban érdekelt szakemberek (kiegészülve egy szakmailag jól fel- 1 észült Önkéntes gyűjtővel, a gútai Angyal Bélával) A Kisalföld hagyományos gazdálkodása a 20. század első felében címen dolgoztak ki egy hosszútávú kutatási programot. Ennek lényege olyan reprezentatív kutatópontok kiválasztása a négy múzeum tevékenységi körzetében (járásaiban) ,amelyek összesítve az egész térség gazdálkodási rendszerének is hű képét adják. A munkálatok 1987—88-ban a nagyhatárú, szántóföldi földművelésre berendezkedett, nagymúltú állattartással, ártéri rétgazdálkodással, tanyás településszerkezettel rendelkező Gútán kezdődtek. A témában résztvevő kutatók itt a zsákmányoló gazdálkodást és halászatot (Danter Izabella), szántóföldi földművelést (Gudmon Ilona), zöldség- és gyümölcstermesztést (Gaál Ida), állattartást (Angyal Béla), népi táplálkozást (Vargáné Tóth Lídia), a megtermelt javak cseréjét (Liszka
