Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (14. évfolyam, 1990)
Stollmann András: Felsőcsallóközi törtönetek Csiba Lajos gyűjteményéből
A nímöt csizmája Csölösztőn történt, hogy Zsoldos Károly nevű napszámos télvíz idején elment szárazfát szedni az erdőbe. Amint az egyik Duna-ág mellett bandukolt, az egyik vízbenyúló bokron felakadva megpillantott egy vízbeholtat, ahogy a környéken nevezik „nímötöt“, mivel leggyakrabban a szomszédos Ausztriából hozza az Oregvíz az ily szerencsétleneket magával. Károly bácsi észrevette, hogy a „nímöt“ lábán vadonatúj csizma szorul. Nem kérette bizony magát az öreg, hanem midőn meggyőződött róla, hogy senki sem látja, gyorsan lehúzta a halott lábáról a csizmát és viszszalökte a vízbe. Nagy Ferenc, ugyancsak csölösztői napszámos, szintén fát szedegetett az erdőn és véletlenül épp akkor ért oda, ahhoz az ominózus helyhez, midőn Károly bácsi a csizmát javában ráncigálta. Nem mutatta meg magát az öreg előtt, de magában ugyancsak mérgelődött, hogy miért nem vetődött hamarább erre felé, akkor övé lehetett volna a csizma. Károly bácsi estére száraz fával, „nímöt“ csizmával megrakodva megelégedetten tért haza. Az asszony már elkészítette a vacsorát, hát jól beevett, aztán rágyújtva a pipára, a csizmát jól eldugta az ómárium alsó fiókjába, azzal, mint aki jól végezte a dolgát, nyugovóra tért. Annái rosszabb éjszakája volt Nagy Ferenc uramnak, folyton az a fene csizma motoszkált a fejében. Végül egy jó gondolata támadt. Éjjel 12 órakor oaalopódzott Zsolaosék házához, majd amikor a somorjai toronyóra elütötte a 12-öt megzörgette az ablakot s kísérteties hangon bekiáltott „Gieb her mein Stieiei 1“ Az öreg Zsoldos felugrott s le adta-vette teremtette azt a büdös németét, hogy eltakarodjék a ház tájáról, mert ha kimegy, tudja Isten nem lesz kedve őt még egyszer, éjszakának idején háborgatni. De nem így szegény élete párja, akinek ijedtében még a fogai is vacogtak. Kérlelte az urát, hogy dobja ki azt az átkos csizmát, mert ő meghal félelmében. Azonban az öreg Zsoldos hallani sem akart a dologról, sőt, hogy a kísértet egyre hangoztatta követelését, felkapta a sarokból a furkósbotot, hogy ellássa annak a rossz léleknek a baját. Nagy uramnak sem kellett több, midőn nyakán érezte a veszedelmet, szépen elillant az ablak alól. Másnap éjjel megint megismétlődött az eset. Szegény Zsoldosné aszszony már egész odavolt a félelemtől s midőn harmadnap éjjel 12-kor a kisértet újra megjelent s bekiabálta a maga „Gieb her mein Stiefel“-jét, az asszony nem bírta tovább, felugrott, kikapta az ómáriumból a csizmát, és a férje engedelme nélkül kihajította az ablakon. Másnap reggel mit kellett szegény Zsoldos bácsinak megérnie ! Nagy uram félrevágott kalappal, pipával a szájában ott sétálgatott az „ö“ csizmájában, miközben ravasz pillantásokat lövelt az ablak felé. A szegény öregnek pedig nagyot nyelve hallgatnia kellett, mert ha hivatalos útra terelte volna a dolgot, azok a mihaszna fiskálisok bizony még ő rajta verték volna el a port. De hogy ezek után a szegény asszony sem úszta meg egészen szárazon a dolgot, azt talán mondanom sem kell. [Gyűjtve Sebestyén Lőrinctől, Csölösztö) A csölösztőiek vizája Még a múlt század elején történt, hogy a tavaszi fahordás idején az egyik csónak, amint elhaladt a „Rókafüzes“ mellett, a benne ülők nagy csobogásra lettek figyelmesek. Látták is, hogy nem messze a parttól valami a vizet magasra felhányta. Nem tudták a dolgot mire vélni, mert
