Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (13. évfolyam, 1989)
Sándor Eleonóra: Paraszti földművelés a 20. század első felében
zajlott a megye területén, így az érintett falvakban is, a sarló-kasza eszközváltás.5 Ugarhagyás kb. az 1910-es évek végéig fordult elő, de már ekkor is csak a nagybirtokokon, ill. azoknál a módos gazdáknál, akik földjeiket nem bírták trágyázni, a tagosítás után a legelők nagy részét. Az 1890-es évekre a volt Pozsony vármegye egész területén lezajlott külterjesség egyes vonásait még magán viselő állattartás (pl. növendékek kinn hálatása) egyre belterjesebbé vált, megnőtt a vetett takarmányok szerepe. Ezt a folyamatot a politikai változások is befolyásolták. A szántók aránya a rétek és erdők rovására a csehszlovák földreform idején feldarabolt nagybirtokon pl. 15 %-al nőtt 1911 és 1930 között.6 A parasztbirtokok gazdálkodását természetesen kevésbé érzékenyen érintette a politikai-társadalmi helyzet változása, bár a legszélesebb rétegeket érintő törvények, rendeletek, egyéb állami beavatkozások alól nem vonhatták ki magukat. A legjelentősebb változást természetesen az új államalakulathoz való tartozás jelentette. A csehszlovák államhatár elvágta a vidéket hagyományos piacaitól. Az 1. világháború előtt nagykereskedők közvetítésével hízómarhát, baromfit szállítottak Bécsbe, a gazdák rendszeresen látogatták a Közép-Dunántúl állatvásárait (Csákvárt, Pápát). Sok csikót eladtak a katonaság részére Győrben. Egy-egy jó lóért állítólag még a Muraközben is elmentek a fiatal gazdák. Nyéken még emlékeznek, hogy a jobb gazdák Győr megyei aratómunkásokat foglalkoztattak, akik mindig a korai cseresznye érésidejekor jöttek a faluba körülnézni, felmérni, milyen termés ígérkezik, hová tudnának elszegődni. A gazdálkodás rendszere a már említett, nem jelentéktelen változások ellenére sem módosult jelentősen. A két háború közötti időszakban is a gabona-, elsősorban a búzatermesztés volt a mezőgazdasági termelés súlypontja. A gabonatermesztés jövedelmezőségére a harmincas években létrehozott állami gabonafelvásárlási-monopólium volt hatással. Az állam felvásárló telepeket, raktárakat, lerakatokat létesített Dunaszerdahelyen és a járás több nagyközségében is, gabona és aprómagvak felvásárlását egyaránt vállalta. A dunaszerdahelyi terménykereskedőket a vasúti szállítási kapacitás lefoglalásával próbálta kiszorítani a piacról.7 Az állam az évszaktól, a kínálattól függetlenül 150 koronát fizetett 1 q középbúzáért, míg a piaci ár 120 és 160 korona között ingadozott. Ezenkívül kedvezményes kölcsönökkel, segélyekkel is támogatta a természeti katasztrófa sújtotta gazdákat. A gabonapiac állami szabályozásának fogadtatása felemás volt. A kötött ár elsősorban a kisparasztok számára volt előnyös, akik csak alkalmanként értékesítettek a piacon gabonát, pl. ha haszonbérbe vett parcelláik bérét kellett kifizetniük. Ennek ideje a cséplés utáni időszak, szeptember volt, amikor a gabona piaci ára a legalacsonyabbra zuhant. Hátrányosan érintette a kötött ár azokat, akik feleslegüket tartalékolni tudták tavaszig, az áremelkedések időszakáig. Általánosnak tekinthető az a vélemény, mely szerint a szabott árak miatt kifizetődőbb volt a gabonát inkább feletetni az állatokkal, majd azokat értékesíteni. A gazdaságok készpénzforrásai között az említett falvakban a két háború közötti időszakban egyértelműen az állatok szaporulatának értékesítése állt az első helyen: „Aki nem kupeckodott, az el vöt veszve.“ Egy 24 holdas középparaszt legfeljebb 14—15 q búzát tudott eladni évente, az így szerzett pénz elfogyott a bevásárlásokra, aratási költségekre stb. Hogy az 1700—1800 koronás adóját kifizethesse, évente 1 darab marhát el kellett adnia. A nagyobb befektetéseket, földvásárlást
