Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (12. évfolyam, 1988)
Deraj Mihály: Megjegyzések a Duna-menti síkság madárfaunájának elterjedésével kapcsolatban
Vonulás közben 30—50 egyedből álló csoportokat alkotnak, repülés közben a pocsolyás, mocsaras folyópartokon vagy halastavakon és szántásokon pihennek meg. A vonulás tavasszal erőteljesebb, mint őszszel. Területünkön nem észleltem fészkelésüket. Nagygoda — Limosa limosa (L., 1758 j Megfelelő vízállás esetén a Vág-Duna, a Nyitra folyó és a Duna melletti réteken fészkel. Egy helyen csupán 1 pár fészkel, nagyon ritkán két, esetleg három pár is. Általában ritkán fordul elő, mivel az ember negatívan hat fészkelési környezetére, és ezért száma továbbra is egyre ritkul. Az utóbbi időben a nagyabonyi halastavakon fészkelt egy pár 1988-ban. A ritkán megfelelő életkörnyezet arra kényszeríti őt, hogy fészkeléséhez kevésbé alkalmas helyeket is felkeressen, ami a cankóknál is megfigyellhető. Kisgoda — Limosa lapponica (L., 1758} A földmunkák után keletkezett kisebb tócsákban a Vág-Duna mellett láttam két egyedet 1984. szeptember 11-én. Piroslábú cankó — Tringa totanus (L., 1758} A fészkeléshez megfelelő életkörnyezet fogyatkozásával ez a madárfaj is egyre ritkábbá válik. A Keszegfalu, Martos, Kava, Nagykeszi, Nagyabony melletti nedves réteken és a pocsolyákban láttam őket fészkelni. Füstös cankó — Tringa crythropus (Pali., 1764} Megfigyelhető évente a vonuláskor, főleg a mocsarakban, a vizes szántásokon és hasonló életkörnyezetben a folyók közelében. Szürke cankó — Tringa nebularia (Gunn., 1767} Vonuláskor ritkán fordul elő, étidig még csak a Vág-Dunánál, nem messze Komáromtól észleltem. Erdei cankó — Tringa ochropus L., 1758 A vonulás idején más cankó-félékhez keveredvei látható néhány egyed. A legtöbb, amit láthattam, hét egyed volt. Réti cankó — Tringa glareola L., 1758 Vonuláskor nagyobb mennyiségben fordul elő, főleg a Duna, a Vág- Duna és a Nyitra folyó melletti nedves réteken. Fészkelésüket nem tapasztaltam. Billegető cankó — Tringa hypoleucos (L., 1758) Vonulás idején főleg a folyók mentén látható. A Duna és a Vág-Duna menti megfelelő helyen fészkel, de csak ritkán fordul elő. Néha más cankó-fajták közé keveredve fészkel. Havasi partfutó — Calidris alpina (L., 1758) Évente látom őket vonulni főleg ősszel. Ekkor 20—30-as cssoportokban tartózkodnak az iszapos folyópartokon. Apró partfutó — Calidris minuta (Leisl, 1812) Sokkal ritkábban fordul elő, mint a havasi partfutó, együtt tartózkodik a többi partfutóval és cankóval. Temmik partfutó — Calidris temminicki (Leissl., 1812) Mint átvonuló madár, nagyon ritkán fordul elő a Duna és a Vág-Duna mentén. 1984. szept. 15-én figyeltem meg 4 egyedet a Vág-Duna menti nedves réten. Pajzsos cankó — Philomachus pugnax (L., 1758) A pajzsos cankó átvonulása mindig a Nyitra folyó, a Duna és a Vág- Duna mentén valósul meg. A vonulás idején az említett folyók árterületén pihennek meg, néha azonban a szántóföldi tavaszi vizeken is.