Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Vargáné Tóth Lídia: Kásák, pépek és kevert lepények a Főtájon
krumplit. A sterckészítés nyersanyaga a 20. században elsősorban a búzaliszt, ahogy ezt a fentiek tükrözik. A többi gabonaféle: rozs, árpa lisztjéből pirított sterc ritka, bár előfordul. A 40-es évek végétől pedig egyedül búzalisztből készítik. Meglepő a kukoricaliszt kis mértékű stercnek való alkalmazása a jelzett időben. A kukuricastercnek kukuricakását pirítottak, és forralt tejjel eresztették fel, amikor ikrás lett, töpörtyűs zsírral ették. A tej használatát azzal magyarázzák, hogy a kukuricakása sok zsírt kíván, ezért jobb a tej. Sterc ízesítésére töpörtyűs zsírt, újabban kompótot, régebben salátát, savanyú uborkát használtak. Gyakori a tej1 és cékla, mint ízesítő. Pép-sterc vizsgált területünkön az emlékezettel elérhető időben nem fordult elő. A legidősebbek sem hallottak róla. A smórninak16 sűrű palacsintatésztát kevernek, majd jól kizsírozott tepsiben megsütik. Kompóttal, cukorral ebédre készítették, ma is fogyasztják. Új étel a paraszti konyhán, jól használja fel a sterckészítés mozzanatába zsírral való porhanyósítást. 16) Lengyel Magdaléna, Tárnok i'JTóth Julianna, Tárnok 18) Bors Irén, Macháza A kevert lepények nagyon régi eljárást, gyakorlatot tükröznek, virágkoruk pedig területünkön megelőzte a 20. századot. A lepények és a lepénykenyerek paraszti konyhánk legrégibb készítményeit alkotják. Szórványaik — dacolva a megváltozott körülményekkel — a jelenben is nyomon követhetők, de sok változat a 40-es évektől csak az öregek emlékeiben él. A nyersanyagok közül a hajdinát, a kölest, alz árpát a századfordulón kevert lepény készítésére már nem használták fel. Általános volt a búza és kukoricalisztből készített lepényféle. Ezek készítésénél vegyi folyamatok játszódtak le, mint pl. a fermentáció. Készítésük történhet tejben és vízben. A három legjelentősebb kevert lepény területünkön a máié, a görhöny a kötés. Mindhárom azzal különül el az előbb tárgyalt pépektől, hogy nem főzéssel, hanem sütéssel teszik élvezhetővé. A máié17 készítésénél a kukoricaliszt forrázás hatására történő fermentálódását, megédesedését használták ki. A máié édesítésére sem cukrot, sem más anyagot nem használtak. A téli időszak eledele. Készítésénél a ledarált kukoricalisztet vízzel lágyra forrázták, majd ídesíttenyi tették. A leggyakrabban az ágyban, párnák alatt gondosan lekötözve édesedett. Néhol 2—3 napig is hagyták, hogy megcsípásoggyon, volt amikor 10—12 órát elégnek ítéltek. Azután az egész masszát kétféle módon a már előkészített káposztalevelekre rakták. Vagy szépen elsimogatták a levélen a masszát, így vékonyabb lett a lepény, vagy nagyobb csomókban egyben helyezték rá. Á kemencében sütötték meg, főleg kenyérsütés után. A máié sütéséhez „annyi üdö kölött, mind a kenyírnek”18 . Két-három órát is sütötték. Karácsony vagy más ünnep előtt külön málésütésre is befűtötték a kemencét. Ha kevesebb máiét sütöttek, több aszszony összeállt, így csak egy kemencét kellett kifűteni. A megsült málélepényeket összeborították, néhány óra alatt összeértek, és a levelek leválasztása után lehetett fogyasztani. A napon sült máié készítése a görhönyre hasonlít. Nem tipikus máié; mert nyáron sütötték. Kukoricalisztet forráztak le, cukrot, zsírt adtak hozzá, majd tepsiben a napra tették édesíteni, sülni, ahol egy nap alatt elkészült. A máié ezen változata csak
