Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Vargáné Tóth Lídia: Kásák, pépek és kevert lepények a Főtájon
InjormAtorka z DobrohoStl — Ácsová Anna — Ácsné Khín Anna, doborgazi adatközlő Az összes kását vízben, víz és tej keverékében és tiszta tejben lehet elkészíteni. Gyakoribbak a vizes változatok, a tejet nem szerették, mert hamar lekozmált. Édes nyersanyag (méz) kásakészítésre való felhasználásával nem találkoztam sem a gyakorlatban, sem az emlékezeti anyagban. ízesítésre hagymás vagy töpörtyüs zsírt használtak legtöbbször. Szerették a kacsa és libazsírt is erre a célra. Jelentős a tej és tejtermékek ízesítésre való használata. A fentebb említett összes kásaféle fogyasztása kiöntött, szétkent állapotban történt és történik ma is. Vizsgált területünkön a kiszaggatott kását, a dödöllét nem találtam meg, még a legidősebbek sem emlékeztek rá. A dödölle szó dedelle6 formában a lekváros derelye megnevezésére szolgál. A pépes ételek csoportosítását Kisbán E. kategóriái alapján végeztem, melyek anyagra és technikára orientáltak. 2 „Elsődleges nyersanyaguk durván őrölt liszt ... a pépek csoportjában két változatot különböztetünk meg: a) az eresztett pép lényege, hogy folyadékba — elsősorban vízbe- forráskor lassan lisztet kevernek el, és sűrűre főzik. A kész pépet vagy egyben öntik ki, vagy elaprózzák.“ — olvashatjuk Kisbán E. tollából. (NÉ 1960). A pépes ételek mind nyersanyag mind technika szempontjából régi ételek. Vizsgált területünkön a 20. száziad első évtizedeinek közkedvelt népi eledelei voltak a pépes ételek, a 40-est évektől egyre kevesebbet készítettek, elsősorban a kölesből főzött pépek szorultak ki a népi táplál-6)Bögi Gizella, Eperjes
