Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)

Danter Izabella: Népi gyógyítás a Csilizközben

„Velem törtínt. Mentem fő a pellásro és beütöttem a fejem a fijageféíV dának a átkötöjíbe és a kezemmee jól megszorítottam a helit. Amikor megszületett a fijam, a hejábo ott vót a újajim hele — világossabb csíkok formájábo — ahogy fogtam a fejemet a ütís utánn“. Úgy tartották, hogy az anyajel addig keletkezik, amíg „meg nem mozdúll a gyerek“. Ha terhes asszonyt megdobtak labdával és az odakapott a dobás helyére, a gyermek testén ottmaradt a helye. A néphit szerint, ha a terhes asszony leforrázta magát vagy „megsütötte kézit, lábát“, vagy a szemébe ment a bogár, vagy valami állat ráugrott vagy futott át a testén, vagy valamit rádobtak és ő odakapott, s haj ez „félidős koráig“ történt, mind-mind meglátszott a nyoma a gyereken. Ha valakinek anyajel van a testén, szárazbékabőrt kellett észrevétlenül rádobni, akkor elmúlt.

A születendő gyermeket a kis kelengye készítésével várták. Ha eljött a szülés ideje már mindennek készen kellett állnia. Csilizközben az asszonyok otthon, ágyban szültek, ritkábban történt meg, hogy a terhes asszonyt a határban lepték meg a szülési fájdalmak. Az idetartozó falukban volt bábaasszony, aki a szülések rendben való lefolyását biztosította. A szülésnél a bábaasszonyon kívül szükség esetén még egy nőrokon szokott jelen lenni. Bősön volt szokás, hogy ha a családnak csak egy szobája volt, akkor a szülés ideje alatt az ágy mellé egy nagy lepedőt akasztottak, amely eltakarta az ágyat és egyben a szülést is. Ezt aztán a szülés után eltávolították. Nehéz szülés esetén megmosták az asszony arcát, jártatták a szobában, hogy hamarabb „nyíjon meg“. A méhlepényt a bábaasszony vagy az apa szokta elásni olyan helyen, ahol nem jártak, gyakran a „gané“-ba. Bősön volt szokás az is, hogy a méhlepényt, a „mását“ a kertben a rózsafa alá ásták el, hogy hozzá ne férjen senki, s hogy szép legyen a rózsafa.

A köldökzsinórhoz kötődő hagyományokra csak szórványos emlékeink vannak. Több helyen (Medve, Kulcsod, Szap, Patas) már nem emlékeznek a vele kapcsolatos jóslatokra és szokásokra, sem a köldökzsinór eltételére. Csiliznyáradon viszont eltették és 7 éves korában adták oda a gyermeknek, hogy megnézzék, milyen ügyesen tudja szétfejteni, milyen ügyes lesz az életben. Bősön a gyerek a szerencséjét oldja ki vele.

A néphit szerint, minél többször szül az asszony, annál tovább él, mert minden szülésnél felfrissül a vére.

Szülés után 6 hétig, a „tisztullásig“ a szülőasszony nem mehetett ki a házból, mert „tisztátalan vót és ártott vóna neki a gonosz“. A hat hét letelte után az asszony „egyházho ment“. Ez a szokás abból állt, hogy az asszony a bábaasszony kíséretében a templomba ment, ahol a pap az anyát megáldotta.

Az újszülöttet sokáig „tekergették“, hogy senki „rosszemű“ meg ne lássa, és „asse lásso meg a napot idejekorán“. Siettek megkereszteltetni, „nehogy pogányon haajon meg“. Első fürdővizének kamillásvizet, „hipermengános“ vizet vagy ha más nem volt, tiszta forralt vizet használtak. Bősön az újszülött fiúnak pénzt adtak a kezébe, hogy gazdag, „pízes“ legyen. Kislánynak pedig cérnát és varrótűt adtak a kezébe, hogy jó varrónő legyen. Csiliznyáradon az újszülöttel megszoríttatták a kisingét, hogy „kapaszkodó“ legyen.

Az újszülött élete útját első tulajdonságai vagy viselkedése alapján próbálták megjósolni. Ha az újszülött széttárta a kezét bitang, ha összeszorította a kis markát fösvény, „spórullós“ lett. Ha a kisgyermek burokban született, eltették a burkot, és amikor a gyerek katonának ment, a