Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (8. évfolyam, 1984)

Mag Gyula: A Csallóközi Múzeum húsz éve

elhelyezésének megoldása, mert a Fehér kastély mindinkább romosabbá vált s egyáltalán nem felelt meg múzeumi célokra. Egyre gyakrabban esett szó arról, hogy a múzeum végleges helyéül a majd 100 évvel ké­sőbb épült SÁRGA KASTÉLY kapja meg, de még itt is akadályok merül­tek fel, ugyanis a földszinti helyiségeket hivatalok foglalták le, az emeleten pedig lakók voltak. A Csallóközi Múzeum székhelyéül kijelölt Sárga kastélyt 1970-ben adta át a dunatőkési állami gazdaság igazgatósága tulajdonosi joggal a járási nemzeti bizottságnak, amely aztán kiutalta múzeumi célokra. A Sárga kastélyt Kondé Miklós váradi püspök építtette a 18. században. (1770-ben fejezték bej. Ezt a barokk stílusban épített kastélyt a .19. század elején klasszicizált stíluusban átépítették, ekkor nyerte el mai, végleges formáját. Jelenleg Dunaszerdahely legértékesbb műemlék épü­lete. A Sárga kastély földszinti helyiségei 1970 őszén ürültek ki. Ekkor kezdődhetett meg a Fehér kastélyban lévő gyűjtemény átszállítása és az irodahelyiségek berendezése. A bősi nemzeti bizottság helyi gazdálkodá­si üzeme jóvoltából 1971 márciusában megkezdődött a Sárga kastély javítása, rekontrukciója- Az épület teljesen új tetőt kapott, majd foko­zatosan elvégezték a kastély belső termeinek javítását, a külső tataro­zást és a kerítés felújítását. 1971-ben Paksi László a járási pártbizottság akkori titkára több mint 460 munkásmozgalmi dokumentumot adott át a Csallóközi Múzeumnak. A tartalmi szempontból nagyon értékes anyag (röpiratok, bírósági ügyek, segélykérő levelek, szegénységi bizonyítványok, a szocialista építés kezdeti szakaszából származó írások J feldolgozását Marczell Bé­la kezdte el. (E munkásmozgalmi gyűjteményben legbecsesebb az a vö­

Next

/
Oldalképek
Tartalom