Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (6. évfolyam, 1982)

1982/3 - Marczell Béla: A Csilizköz és lakói. 3. Balony I.

A balonyiak - mint általában a csallóközi emberek - szerették a gazdaságot. Földművelő nép lévén arra törekedtek, hogy minél jobban és gyorsabban gyarapodjanak. Ennek érdekében a szülök már a fiatalokat is úgy irányították, hogy házasságuk révén mindig hozzanak valamit a gazdasághoz is. Ezért ha háztüznézöbe mentek, nem a szobát meg a leányt nézték, hanem azt', hogy mekkora az istálló, s milyen ökrök vannak benne. Az olyan legényről, aki gazdag lányt vett el, szólt a mondás: JÓI járt, mert a lányéknak nagy istállójuk van! '

Ez a nép is nagy átéléssel ülte meg a naptári ünnepeket. Ezekhez igazította a mindennapok tennivalóit is. Az ünnepek hangulatát a színes szokások emelték, amelyek egész életüket végigkísérték. Sok érdekes hagyomány, szokás, hiedelem tartotta közösségben a falu népét, amely hűséggel ragaszkodott az elődöktől örökölt rendhez. Az esztendő jeles napjai, a vallási ünnepek köré alakultak ki azok a szokások, amelyek nemcsak a csilizközi falvakban, hanem az egész Csallóközben, sőt az egész magyar etnikum területén sok rokonvonást vagy azonosságot mutatnak. A szokást nemcsak törvényként, hanem ezekben oldódott fel a napi gond, a nehéz munka éppúgy, mint minden más életprobléma.

A nyár nagy munkája volt az aratás. Kora hajnalban kezdtek dolgozni a földeken, s a legtöbbször késő estig dolgoztak. Hazamenet - persze gyalogosan - az egész napi fáradozást énekszóval enyhítették. Az "élet" betakarítási munkájának kezdetén, a régebbi időkben, a templomba mentek, nogy az aratás szerszámait: a kaszát, a sarlót, a kötözőfát s magukat az aratokat is megáldassák a pappal. Csak ezután láttak hozzá a munkához. A föld végén keresztet vetettek, megemelték a kalapjukat. Ezt mindennap megtették, amíg az aratás tartott. Itt is szokás volt az első napon a gazda kezét gabonaszárral átkötni. Ezt persze csak nagyobb gazdáknál tették, s ilyenkor az a kaszásoknak és a kötözőknek pálinkát kínált, a marokszedöket pedig fejkendővel ajándékozta meg. Az uradalmakban az aratást aratóbandák végezték az aratógazda irányításával. Befejezéskor nem maradhatott el az aratókoszorú sem, amelyet búza, rozs, zab kalászaiból fontak s nemzeti szalagokkal díszítették. Nótaszóval vitték a gazda udvarába, ahol két marokszedö lány adta át verses köszöntő kíséreté« ben. Ezt a köszöntőt ma már senki nem ismeri. Este a gazda bált