Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (3. évfolyam, 1979)
1979/2 - Poliak, Marian: A bögellői halastavak
Európában első útja Londonba vezetett« Londoni időzése talán legfényesebb korszaka életének. Mindenütt nagy ovációval fogadták« A Királyi Földrajzi Társaság estjén felolvasták értekezéseit, s * maga is tartott előadást folyékony angol nyelven bokharai útjáról. Az angol kormány és a londoni társaságok vetekedtek egymással Vámbéiy kitüntetésében. Az oxfordi egyetem rendes tanári tanszéket ajánlott fel neki, mit azonban hazatérési céljaira való tekintettel nem fogadott el. A francia királyi udvarban is barátságosan fogadták. 1865-ben kinevezték a pesti tudományegyetem rendes tanárának a keleti nyelvek tanszékére. Állandó levelezésben állt tanárkodása idején is az európai tudományos intézmények legtöbbjével, sőt jelentés politikusokkal is: a keleti viszonyokra vonatkozó nézetei mindenütt méltó figyelemben részesültek, s akárhányszor fordultak hozzá tanácsért Viktória királynő éppúgy, mint Abdul Hamid szultán.1905-ben nyugalomba vonult» A Magyar Tudományos Akadémia 1876-ban rendes, 1893-ban tiszteletbeli, 1894-ben igazgató-tagjává választotta. 1913 szeptember 15-én halt meg Budapesten. Legismertebb munkái: Kozépázsiai utazás, 1865-ben magyarul Pesten jelent meg /ismeretes német, angol, francia, olasz, dán, svéd, holland, torok, urdu, orosz fordítása/. A torok-tatár nyelvek etymologiai szótára, Nyugat kultúrája Keleten, A magyarok eredete, A torok faj etnológiai és etnográfiai tekintetben, A magyarság bölcsőjénél. Nagyon sok tudományos nézete persze ma már maghaladott, de Küzdelmeim címen magyarul megjelent önéletírása még ma is élvezetes olvasmány. Kovács László A bögellői halastavak A bogellöi halastavak a dunaszerdahelyi járás Bogellő nevfl községének határában, annak keleti részén terülnek el« Ezek tulajdonképpen a valamikori vizenyős altalajú legelők helyén létrehozott mesterséges halastavak. Intenzív halgazdálkodás folyik itt a stupavai Állami Halgazdaság irányításával. A 7. ötéves tervben a halastavak területét 400 ha-ra szándékoznak növelni« Az első halastóban már évek óta folyik a hasznos vízimadarak tenyésztése, ebben az évben pedig megkezdték egy új farm létesítését a