Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (2. évfolyam, 1978)
1978/4 - Kovács László: A dióspatonyi emlékszobáról
A DIÓSPATONYl EMLÉKSZOBÁRÓL A dióspatonyi földmunkássá# osztályharcos múltja közismert járásunkban, hisz a községben a burzsoá köztársaságban is nagyon aktív pártszervezet fejtett ki tevékenységet. Olyan áldozatkész elvtársak irányították ezt a munkát, mint Koszorús Péter, Nagy Gyula, Csóka János, Lelkes Benő, Mátyás Gyula és sokan mások, A háború vitán érthető módon tehát a mezőgazdaság kollektivizálása is nagyon hamar megvalósulhatott ebben a községben. Mikor a község vezetői elhatározták, hogy ezeknek a haladó hagyományoknak beszédes dokumentumait összegyűjtik, és egy emlékszobában kiállítják, abból indultak ki, hogy mai szocialista jelenünk elöharcosainak méltó emléket állítsanak, A gyűjtésben szinte az egész község részt vett, de különösen a párttagok, a munkásmozgalom veterán harcosai és hozzátartozói jeleskedtek. A gyűjtést magát egy bizottság irányította, melynek vezetői Csóka és író elvtárs pedagógusok voltak. Az összegyűjtött anyag méltó elrendezésének anyagi feltételeit a helyi nemzeti bizottság biztosította. Az emlékszoba ünnepélyes megnyitására 1976-ban került sor. A megnyitón részt vett Ferenczei elvtárs a Járási Pártbizottság vezető titkára is. Az emlékszoba a hnb épülete mellett lévő tűzoltó szertár nagyülés termében található. A hnb tanácsa megbízott egy külön személyt, aki a látogatóknak az emlékszobát bármikor bemutatja. Az emlékszoba látogatottsága, kihasználtsága a legjobbak közé tartozik járásunkban. Az iskola pedagógusai rendszeresen tartanak az emlékszobában polgári nevelési és történelemórákat. Az emlékszoba anyaga rendkívül gazdag, bár meg kell mondani, hogy az ilyen gazdag munkásmozgalmi és párttörténeti hagyományokkal remdelkezö községben terjedelmesebb anyagot is össze lehetett volna gyűjteni, A gyűjtő pedagógusoktól tudjuk, hogy a gyűjtést nem tekintik befejezettnek, a jövő naptári évben, szeretnék az anyagot tovább bővíteni, újabb dokumentumok / részben már összegyűjtött dokumnetumok/ kiállításával gazdagabbá tenni az emlékszobát. Az eredeti dokumentumok közül figyelemre méltóak a régi párt- és szakszervezeti igazolványok, a községi tanács jegyző-könyvei,