Műtárgyvédelem, 2010 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Sárvári Katalin: Tanagra jellegű festett terrakotta szobor restaurálása
Sárvári Katalin • Tanagra jellegű festett terrakotta szobor restaurálása A tanagrák másodvirágzása Az 1860-as évekig ritkaságnak számítottak, akkortól kezdtek mezőgazdasági munkák folyamán előkerülni azok a sírok, melyekben tanagrák százai voltak megtalálhatók. A Tanagra városában végzett ásatások során előkerült nagyszámú szobor segítségével tudták beazonosítani a várost, mint készítőhelyet. A sok ezer sírból tömegével kerültek elő a terrakotta szobrocskák, amik rövid idő alatt a műkincspiac legkedveltebb cikkei lettek, a 19. századi középosztály realizmushoz való vonzódása miatt. Kedveltségüket mi sem bizonyította jobban, mint a gyorsan meginduló műtárgyhamisítás, aminek igen kedvelt ága lett a tanagrák előállítása, és forgalmazása. Ebbe a folyamatba a görög régészeti társaság csak viszonylag későn avatkozott bele. A sok fosztogatás ellenére azonban még így is rengeteg tárgyat sikerült megmenteniük. A másolatokról általánosságban elmondhatjuk, hogy a 19. század korízlésének megfelelően jellemző rájuk az erotika oly mértékű túlfűtöttsége, ami a valódi tanagrákból hiányzik. Alaposabb szemrevételezés után, pedig rengeteg olyan apró, oda nem illő részlet figyelhető meg ezeken a szobrokon, ami ellentmond az antik hagyományoknak, szokásoknak. A Clotho szobor szignifikánsan több ilyen jegyet hordoz, mint például a zsámoly, amin a nőalak a lábát nyugtatja, a teljesen fedetlen keblek, a férfiúi fantáziát megmozgató ruhacsomó elhelyezése a nőalak ágyékánál, a túlságosan antikizáló szék és a hozzá tartózó támla kialakítása, a széklábak eklektikus stílusa, a színek használata és a nőalak soha nem létező ógörög-rokokó frizura keveréke, melynek legszembeötlőbb része a hátán lévő két loknigömb. Állapotfelmérés A tárgy kétszer szenvedett erősebb mechanikai behatást, ahogy az a különböző törésfelületek szennyeződéséből megállapítható volt. Az utolsó sérülés során oly mértékben megsérült a szobor, hogy több darabra tört, több darabja elveszett, így a tárgy esztétikailag és statikailag is alkalmatlanná vált a kiállításra. A raktározás évei alatt a tárgy felületére - annak tárolási körülményeiből adódóan - por és egyéb szennyeződés rakódott. A szobrot borító festés több helyen megkopott, kilátszott alóla az alapozás, illetve egyes helyeken maga a nyers terrakotta felület. Ezen sérülések többszöri fizikai behatásra jöhettek létre - különösen a külső széleken voltak megfigyelhetőek lepattanások és kitörések. A felületre rakódott atmoszférikus szennyeződés (por) megköti a levegő nedvességtartalmát, ami a szabadon lévő felületek esetében nagymértékben károsítja a tárgyat. Azokon a felületeken, ahol a törés és a kipattanás következtében esetleg repedés keletkezett a festékben illetve a hordozórétegben, a nedvesség könnyebben utat talál magának a tárgy belseje felé. Ez elindíthat egy olyan károsodási folyamatot, amely idővel a festékréteg teljes leválásához vezethet. A szobor jobb oldalán durva kefés dörzsölés nyomai láthatóak (2. kép). Ezek az igen széles és mély karcolások feltételezhetően már a múzeumba kerülését követő évek alatt kerültek a szoborra, ugyanis mikroszkóp alatt vizsgálva ezt a felületet, egyértelműen kivehető, hogy a kefenyomokban 129
