Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Csontos Katalin - Balla Gabriella - Bajnóczi Bernadett - Tóth Mária - Dobosi Gábor: Giovanni di Nicola Manzoni majolika tintatartója : anyagvizsgálati eredmények és a restaurálás folyamata
Csontos - Bállá-Bajnóczi - Tóth—Dobosi • Giovanni di Nicola Manzoni majolika tintatartója Anyagvizsgálati eredmények A műtárgy és a korábbi restaurálások során alkalmazott kiegészítések anyagi összetételének meghatározásához a tisztítás során szétbontott tárgyból több, néhány mm nagyságú töredéket választottunk le. A kerámia alaptestből, a különféle színű mázakból, valamint a kiegészítésekből vettünk mintát. Az alábbi vizsgálati módszereket alkalmaztuk: sztereomikroszkópi és polarizációs mikroszkópi vizsgálat, rönt- gen-pordiffrakció fázisanalízis, valamint elektron-mikroszondás mikroszöveti és mikrokémiai analízis. A vizsgálatok során alkalmazott műszerbeállítások Bajnóczi et al. (2009) dolgozatában találhatók. Az archeometriai vizsgálatok előzetes eredményeit az angol nyelvű katalógus tartalmazza (Tóth et al. 2008). A jobboldali, vázaformájú edény belső falára rakódott fekete anyagban nyom- nyi mennyiségű gipsz mellett vas-szulfátok nyomait igazoltuk (NaFe,(S04)2(0! I)f , ásványtani nevén nátrojarosit, valamint Na2Fe(S04)2) (la. ábra). A vas-szulfátok a középkortól megjelenő gubacstinta (vasas-csersavas tinta) maradványai. A tinta előállításához többnyire tölgyfa gubacsából főzéssel nyert csersav-szüredéket, vasszulfátot és mézgát használtak fel (A Pallas Nagy Lexikona, XVI. kötet). A gubacstinta maradványa bizonyítja a tintatartó funkciót. A baloldali hengeres edényke faláról lekapart viasszerű anyagmaradvány nagy- mennyiségű gipsz és nyomnyi szilikátásvány mellett paraffint ((CFI2)x) és ezüst-lau- rátot (az olajokból-zsírokból származó lauronsav ezüst-sója, C[ j I ,,AgO,) tartalmaz (lb. ábra). A baloldali edénykét gyertyatartóként használták, az edénykében kimutatott, ritkaságnak tekinthető ezüst-laurát fázis valószínűleg az egykori használatból eredeztethető. A kerámia alaptest finomszemcsés, mikropórusos, homogén vöröses színű kerámia (2a. ábra). Fázisösszetétele: kvarc, plagioklász, káliföldpát, hematit, valamint Ca(Mg, Al)-szilikátásványok (diopszid, gehlenit) (2c. ábra). A Ca(Mg, Al)-sziliká- tok megjelenése alapján alapanyagként közönséges meszes téglaagyag (illites-kaoli- nites agyag) valószínűsíthető, amelyből a tárgyat - a karbonátok és az agyagásványok hiányából következően —850 és 950"C közötti hőmérsékleten égették ki. Az alaptest finomszemcsés alapanyagában a 10-100 pm méretű, szögletesből osztályozott ásványszemcsék egyenletesen oszlanak el (2b. ábra), ez a szöveti megjelenés arra utal, hogy gondosan előkészített agyagot használtak. A kerámiatestet borító üveges máz kétrétegű (3. ábra)-, a kerámia alaptestre fehér opak alapmáz, majd különféle színű festés, végül átlátszó fedőmáz került. Az alapmáz óntartalmü ólommáz (SnO, = 3,5-6,9 tömeg%, PbO = 21,0-25,6 tömeg%, SiO, = 50,7-54,0 tömeg%), a fedőmáz ólommáz (PbO = 22,4-28,8 tömeg%, SiO, = 51,2-63,4 tömeg%), a két mázréteg a zárványok mennyiségében és méretében tér el egymástól. Elsősorban az alapmáz tartalmaz nagy mennyiségben 5-100 pm méretű, lekerekített-visszaoldott káliföldpát- és kvarczárványokat, amelyek a máz előállításához használt homok reliktumszemcséi. Az opak alapmázban található 1-10 pm méretű, alaktalan ón-ólom-tartalmú szemcsék és szemcseaggregátumok a máz 69
