Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Bernád István - Jilg Enikő: A belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplom gótikus ülőfülkéiben talált freskók története és a 2006–2009 közötti restaurálásuk összefoglalása
Műtárgyvédelem 34 A fülkék megtalálásának körülményeiről már esett szó. A feltárt falképek restaurálásával 1942-ben Szentiványi Gyulát bízta meg a Műemlékek Országos Bizottsága. Az általa végzett munka szempontjairól írottak alapján feltételezhető, hogy első lépésként kiszárította a falképeket, majd mechanikus úton, „nem vakarással, hanem pattintással”, megtisztította azokat. Ezt követően a feltáskásodott részeket a vakolat mögé bevitt kötőanyaggal rögzítette. (Ez a kötőanyag a korabeli gyakorlatnak megfelelően mész-kazein lehetett.) A falkép töredékek szélét, illetve környezetüket az eredeti felülettől néhány milliméterrel mélyebben körbevakolhatta; a képek hiányait ugyancsak vakolattal, a felület szintjében kitömíthette. Az „elpasztellesedett” festékrétegeket „vegyi úton” rögzítette, illetve a színek intenzitását is ugyanezzel a módszerrel élénkítette, de az általa használt anyagot ismételten nem nevezte meg. Ezután került sor a tisztításra és az utólagos átfestések eltávolítására. Az esztétikai helyre- állításról azt a nézetet vallotta, hogy „ahol csak mód van rá, a muzeális restauráláshoz kell ragaszkodni”, vagyis tartózkodni kell a kiegészítésektől. Viszont „a templomi képek helyreállításánál ez az elv nem mindig érvényesíthető. Brutális, rossz akaratú csonkítások emlékének gondos megőrzése céltalan és a hívek vallási érzületét sértő. Ahol az ábrázolások indításai megvannak, a legszükségesebb kiegészítések ellen kifogást emelni nem lehet. Nagyobb, hiányzó, s csak a restaurátor fantáziájával betölthető felületek inkább üresen hagyandók. Általában minél kevesebbet festeni, és soha semmilyen körülmények között semmit átfesteni. A kiegészítések történhetnek aztán mélyebb szinten, világosabb tónusban, hogy mindenki láthassa, hogy mi az új, és mi a régi.”4 Mindebből arra lehet következtetni, hogy a restaurátor a képen belüli zavaró, kisebb hiányokat, mint például az arcon a szemeket, stb., kiegészítette. Szentiványi cikkében arra is felhívta a restaurátorok figyelmét, hogy a teljes munka- folyamatot fotózással dokumentálják, ő maga is ennek megfelelően járt el. Az 1943 őszén feltárt 24 fülke képmaradványait a MOB jegyzőkönyvek szerint Zakariás Margit restaurálta. A második világháborúban, főleg az 1944-es belövés következményeként a templom és a freskók további sérüléseket szenvedetek. A legnagyobb mértékű károsodás a Kálvária jelenet-et érte, mikor a robbanás szívó hatása miatt erősen meggyengült a kötődése a falhoz. Megmentése érdekében 1946-ban Kákay Szabó György leválasztotta és restaurálta a festményt, amely azután évtizedekig nem került vissza eredeti helyére, hanem a Budapesti Történeti Múzeumban (Vármúzeum) állították ki. A falkép újabb restaurálására 1968-ban Illés Jánost és Szentesi Rózát kérték fel. A templomban maradt töredékek helyreállításával 1954-ben az Országos Műemléki Felügyelőség ismételten restaurátorokat bízott meg. Czumpf Imre és Fenyő György első lépésben az „erősen elvált és laza vakolat felületét” mész-(túró)-kazein- nel injektálta, illetve eldolgozta („fózolta”) a festett felületek széleit, de csak részben, nehogy az amúgy is nedves falat még több nedvesség terhelje. Az eredetileg színezett gótikus architektúráról is eltávolították száraz úton, pattintással a későbbi átfestések 4 Szentiványi, 1943. p. 11. 52
