Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Ruzsa György: Megjegyzések az orosz ikon technikájához, különös tekintettel a teológiai vonatkozásokra
Műtárgyvédelem 34 Végül az ikon egész festett felületét olifával vagyis firnisszel vonják be. Lenolajban különféle gyantás anyagokat oldanak, így készítik a jól átlátszó firniszt. Abból a célból alkalmazzák, hogy megvédje az ikon felületét a nedvességtől, és hogy a színvilágot egységesítse. A kence lassan - több napon át - szárad, ezért látunk ikonfestő műhelyekben háttal a falnak támasztott ikonokat, hogy így a még nedves kenőére por ne szálljon. Megszáradás után kialakul az erős, egységes védőfelület, ám ez gyakran fél évszázad után sárgulni, bámulni, sötétedni kezd, és később már alig lesz kivehető az ábrázolás. A sötétedéshez az ikonok előtt égő gyertyának a korma is hozzájárul. így azután sokáig a régi ikonok esztétikai szempontból sokak számára idegenek lettek, hiszen csak sötét felületet láttak, sőt még maga az ábrázolás is alig volt kivehető. Emiatt az ikonokat hosszú ideig csak - szinte kizárólag - archeológiái szempontból tanulmányozták. Ebben a vonatkozásban érdemes felfigyelnünk az 1913-as, híres, nagy moszkvai ikonkiállításra. Ekkor számos 15. és 16. századi ikont állítottak ki úgy, hogy eltávolították a megsötétedett, vastag olajfirnisz réteget. „A megtisztított ikonok a maguk sugárzó színvilágával úgy ragyogtak, mint az ékkövek; némelyik a cinóbervörös tüzében lobogott: mások finom rózsaszín, lila és aranysárga árnyalataikkal simogatták a szemet; s volt közöttük olyan is, amely éppen hófehér vagy fénylő kék tónusaival ragadta meg a belépő figyelmét” - írta nagyon érzékletesen V. N. Lazarev.'1 Az ikon hátlapján (zatil) gyakran különös bekarcolásokat látunk. Ezek sokszor szögletes betűformák, amelyeket hegyes tárggyal, szöggel karcoltak be. Gyakran a tulajdonos nevét találjuk itt és annak a szentnek vagy szent jelenetnek a megnevezését, akit vagy amit ábrázol. Van olyan eset is, amikor az ábrázolás témáját maga a pópa is megjelöli — néha olajos kormot is használ - ezzel mintegy elismeri az ábrázolás hitelességét, azt jelzi, hogy imádkozhatunk előtte. Bizonyos esetekben, ritkábban, hosszabb, festékkel írott szöveget is találunk itt, mely a tulajdonos nevén kívül még néhány fontos családi adatot is rögzít. Különösen ritkán az ikonfestőt is megnevezi. Ez azért ritka, mert az ikonfestők - különösen a koraiak - nem tartották fontosnak a szerzőséget, hiszen úgy gondolkodtak, hogy az ikon sugalmazásra, kegyelem során jön létre, s az ikonfestőnek kevés a szerepe. Ezért is kisebb szenzációszámba ment a szentpétervári Ermitázs 1990-es kiállítása, ahol negyvenkilenc mester munkáját mutatták be.9 10 9 Viktor Lazarev: Középkori orosz festészet, Budapest, 1975, Magyar Helikon. Fordította: Tábor Béla és T. Mándy Stefánia, pp. 7-8. 10 A. C. Koctfoea, A. L ILoóeduHCKaJi: PyccKne hkohm XVI -HaaaAa XX Beica c HaAnncsMH, noAnricaMH h AaTaMH. AeHiiHrpaA, 1990. IocyAapcTBeHHbiH 3pMHTa*. Természetesen a korai korszakokból is maradt fenn számos orosz ikonfestő név. Ez nem csak a szignók alapján, hanem különböző írott források alapján állapítható meg. Ebben a vonatkozásban kiemelkedő jelentőségű a Kocsetkov szerkesztette orosz ikonfestők lexikona, mely a kezdetektől a 18. század első harmadáig több, mint 2800 mestert mutat be. M. A. KoneniKoe (pedaKmop-cocmaeumeAb): CAOBapb pycCKHx HKOHonncqeB XI-XVII BeKOB. MocKBa, 2003, «Mhaphk». 120
