Műtárgyvédelem, 2009 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Ruzsa György: Megjegyzések az orosz ikon technikájához, különös tekintettel a teológiai vonatkozásokra
Műtárgyvédelem 34 különböztethetjük meg: az első az ikontábla kiválasztása és előkészítése, a második az alapozás, a harmadik a megfestés és a negyedik a befejező munkák. Külön kell beszélnünk még a festékekről és a színekről, továbbá az orosz ikonművészetben igen jellegzetesnek számító rézöntvény ikonokról is. Az ikontábla kiválasztása és előkészítése A régi ikonfestő mindig fatáblát használt az ábrázolás hordozójaként. Teológiai vonatkozásban máris érdemes felfigyelnünk a fa használatára a vászon helyett. A vászon mozog, szinte lebeg, míg a fatábla alig változik, a változatlanság, az örökkévalóság érzetét kelti. (Görög katolikus területen használtak ugyan vásznat is, már a 17. századtól kezdve, és nagyobb számban a 18. századtól. Elterjedt volt még Közép-Európában az üvegre festett ikon is főleg a 19. században. Ezek ellen is több kritikát fogalmaztak meg, hiszen az üveg törékenysége ellentétben volt az örökkévalóság érzékeltetésével. Igaz, ezeket az ábrázolásokat általában az üveg hátsó oldalára festették, így a néző előtt egy teljesen sima, szilárd, egységes felület volt. Egyébként katolikus régiókban is számos üvegkép készült.3) Ugyancsak teológiai vonatkozásban kell megemlíteni, hogy a fa alkalmazásával az ikonfestők és a megrendelők az életfára, a megismerés fájára is gondoltak. De a fatábla szimbolizálja Noé bárkáját, a frigyládát, és a keresztfát is. Azért, hogy a fatábla meg ne vetemedjék, hátlapján (illetve felül és alul) sponkák- kal, keresztlécekkel erősítik meg, melyek közül a nevezetesebbek az orosz ikonfestészetben: a szkvoznije (átmenő, keresztülmenő), a vsztrécsnije (az ellentétes irányból bevezetett) és a torcóvije (a felül és alul található). A sponka formájának, elhelyezkedésének, felerősítésének vizsgálata sokat segít az ikon származási helyének és korának meghatározásában. Például a 11., a 12. és a 13. században a bizánci és az orosz ikonoknál ezeket a keresztléceket az ikon hátlapjára fa csapokkal vagy kovácsoltvas szögekkel erősítették fel. Az orosz ikonokon a 14. századtól megjelennek a csúszólécek, amelyek mélyedésbe, horonyba kerülnek és ezekben elmozdíthatóak. Később ezek a lécek és vájatok néhány centiméterrel rövidebbek lesznek az ikon szélességénél, és a léceket ellentétes irányból vezetik be (vsztrécsnije sponki). Ez a fajta hevederezés a 20. század elejéig jellegzetes marad, és kissé egyszerűsítve, jellegzetes orosz hevederezésnek nevezhetjük. Ilyet láthatunk a budapesti Iparművészeti Múzeum Megváltó ikonjának4 (1. kép) hátlapján (2. kép). A több részből álló ikontáblát fecske3 A hatalmas szakirodalomból ezúttal csak kettőt emelünk ki. G. M. Ritz: Hinterglasmalerei. Geschichte, Erscheinung,Technik. München, 1972, Szacsvay E.: Uvegképek.Budapest, 1996, Néprajzi Múzeum - Vízió Művészet Alkotóközösség. 4 Rúzsa Gy.: Az Iparművészeti Múzeum ikongyűjteményének új szerzeményei. Művészettörténeti Értesítő 1989, no. 1-4. pp. 99-109., pp. 104-108. A kiemelkedő kvalitású aranyozott ezüst ikonborítót a híres Vaszilij Matvejev Kunkin (1726-1761) műhelyében Pjotr Afinogenov mester készítette. Az ikon festett részeit Vizsralek Nóra restaurálta (2007-2008) diplomamunkaként a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén. 112
